Ma: 2024.10.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Börtönbüntetésre ítélték a hivatali visszaéléssel vádolt bukott adóellenőröket

Vagyonosodási vizsgálatot kilátásba helyező, fiktív adóhatósági idézések segítségével csaltak ki vállalkozóktól közel húszmillió forintot annak a hattagú társaságnak a tagjai, akikre kettőtől négy és fél évig terjedő börtönbüntetést szabott ki pénteki, nem jogerős ítéletében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.

Milliárdos áfacsalás: fiktív számlákkal adta el a holland sertéseket az ukrán-magyar bűnszervezet

Az utóbbi idők legmagasabb értékű adócsalását leplezték le a múlt héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói; a költségvetés kára egymilliárd forint, ez az elkövetők vagyonának lefoglalásával teljes egészében megtérült - mondta Sárközi Alexandra, a NAV szóvivője.

Kenőpénzért vettek magyar jogosítványt analfabéta románok - tíz magyart gyanúsítanak

2008-ban és 2009-ben analfabéta vagy minimális iskolázottságú román állampolgárok jutottak Magyarországon jogosulatlanul, kenőpénz fejében  gépkocsivezetői engedélyhez. Romániában korábban tíz ember ellen emeltek vádat, most Magyarországon is tíz gyanúsítottja van az ügynek.

Házkutatást tartottak az adónyomozók az Őrmester Nyrt.-nél

Munkáltatással összefüggő vélelmezett bűncselekmények gyanújával - ismeretlen tettes ellen - rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Őrmester Nyrt.-nél. Úgy tudjuk, az adónyomozók még szerda este szállták meg az Őrmester XIV. kerületi központját és több telephelyét, számítógépeket, adathordozókat és különböző dokumentumokat foglaltak le.

Élelmiszer-uzsorást vettek őrizetbe Tiszaeszláron

A 38 éves férfi dupla áron adott különböző élelmiszereket rászorulóknak hitelbe - közölte a rendőrség.

Százmilliós áfacsalás Baranya megyében

Újabb uniós ügyletnek álcázott áfacsalást derítettek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói. A módszer nem ismeretlen: egy szlovák gazdasági társaság nevében európai értékesítésre, ennél fogva áfamentesen vásároltak gabonát, amit azonban belföldön, áfával növelt áron adtak el. 

Visszaesés: vádemelést javasolnak Tribuszerné ellen

Vádemelési javaslattal lezárta Tribuszer Zoltánné ügyét a Baranya Megyei Rendőr-főpkapitányság, és átadta az iratokat a Komlói Városi Ügyészségnek - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Petréteiné Malomsoki Csilla, a megyei főügyészség szóvivője.

Adócsalás számlakönyvben „termett” zöldséggel

Föld és eszközök nélküli őstermelőtől vásárolt költségszámlákkal mintegy 160 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy Csongrád megyei vállalkozás. A Dél-alföldi Régió pénzügyi nyomozói vádemelést javasolnak a Csongrád Megyei Főügyészségnek az általuk kiderített több rendbeli adócsalás miatt.  

Csalás és zsarolás: kétmilliót csalt ki balek ügyfelétől egy 18 éves prostituált

Őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását annak a 18 éves prostituált lánynak, aki a megalapozott gyanú szerint előbb különféle ürügyekkel pénzt csalt ki, később pedig zsarolta az egyik kuncsaftját Nyíregyházán - közölte a rendőrség.

8 ezer forintot kért a sikeres rutinvizsgáért az oktató - 2 év börtön a „jutalma”

A Fővárosi Bíróság első fokú, nem jogerős ítéletében kedden 2 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől és 3 év gépjárművezető-oktatói tevékenységtől való eltiltásra ítélt, továbbá 153 ezer forint megfizetésre kötelezett egy gépjárművezető-oktatót, aki a vád szerint a sikeres vizsga letételéért pénzt kért tanítványaitól.

Csaló cég akadt a NAV horgára: turkálóba ment ezer tonna adomány

A Vöröskereszt égisze alatt gyűjtött használt ruhát egy Fejér megyei cég, amely azonban a több mint ezer tonna ruha nagy részét eladta, a bevételből pedig kilónként jelképes összeget adott a segélyszervezetnek. A saját hasznát gyarapító társaság, visszaélve a Vöröskereszt nevével, kihasználta az adományozók segítő szándékát, ráadásul jogtalan adócsökkentéssel megkárosította az államot. Az adóellenőrök vizsgálata azonban mindenre fényt derített.

Gyurcsányékra vallott a BKV-vezér

Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezetője Gyurcsány Ferencre, Szilvásy Györgyre és Kóka Jánosra tett terhelő vallomást - értesült a Magyar Nemzet. Az MVM hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatója szerint az állami cégnél nem ő, hanem az ellene fellépők okoztak több száz milliárdos vagyoni hátrányt.

Illegális fémtelepet számoltak fel a pénzügyőrök

Több tonnányi fémet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Girincsen, egy engedély nélkül üzemelő fémtelepen - közölte a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel.

Havi 100 milliós bevételt próbált eltitkolni egy budapesti élelmiszer-kereskedő
Az adóhatóság közép-magyarországi igazgatási szervei 20 fős ellenőri csoporttal összehangolt vizsgálatot folytatott egy budapesti székhelyű élelmiszer-kereskedőnél. A pincéből előkerült 16 raklapnyi pénztárgép-kontrollszalag alapján előzetesen mintegy havi 100 millió forintra becsülhető az adózó eltitkolt bevétele. A NAV azonnali átfogó vizsgálatot rendelt el.

Elkobozzák az adócsalók vagyonát

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese lapunknak úgy fogalmazott: a Legfelsőbb Bíróság (LB) állásfoglalása annak lehetőségét teremtheti meg, hogy a hatóságok valamennyi adócsalótól elvonják a jogellenesen, az állam megkárosításával megszerzett összegeket. Sors László kifejtette, hogy a büntető törvénykönyv nem határozza meg azokat a vagyontárgyakat, amelyeket az igazságszolgáltatás elvonhat az adócsalóktól.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2175 2176-2190 2191-2205 2206-2207
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat