Ma: 2024.10.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Csúnya átverés: milliókat csaltak ki idős emberektől

Csak a lebukásuk előtti két napban kétszáz telefonhívást bonyolított le egy fiatal nő, aki két férfi társával milliókat csalt ki idős zalai és Vas megyei áldozataitól, azt állítva, hogy a hívottak hozzátartozója súlyos beteg.

Pénzért árulta egy budapesti autósiskola a jogosítványokat a gyakran analfabéta románoknak

Vádemelési javaslattal zárta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) a vesztegetés miatt indított nyomozást egy budapesti autósiskola vezetőjével, valamint román és magyar társaival szemben, akik 2008 és 2010 között ezer és ezernégyszáz euró közötti összegért adtak jogosítványt román állampolgároknak úgy, hogy azok nem rendelkeztek sem gyakorlati, sem elméleti ismeretekkel.

Elfogatóparancsot adhatnak ki a Mol elnöke ellen

Akár zágrábi vizsgálati fogságban is találhatja magát Hernádi Zsolt Mol-vezér. A horvát ügyészség ugyanis nem adja fel: továbbra is gyanúsítottként akarja meghallgatni a Sanader-féle vesztegetési ügyben. A horvát EU-csatlakozás után Zágrábnak új aduja van az ügyben.

Bundagyanú: edzésről vitték el a nyomozók a Kecskemét kapusát

A Kecskemét honlapjának beszámolója szerint a gárda mai edzése előtt a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai előállították Borszéki Csabát, a lila-fehérek játékosát. Nem hivatalos információk szerint az intézkedésre fogadási csalások gyanújával került sor. A Központi Nyomozó Főügyészség a mai napon ugyancsak őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatta ki Németh Norbertet, az Egri FC volt, a Mezőkövesd jelenlegi futballistáját.

Takarékpénztári vezetők ellen javasol vádemelést a rendőrség

Vádemelési javaslattal zárta le egy takarékpénztár három korábbi munkatársával szemben a hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya - közölte a rendőrség.

315 milliót kaszinózott el az internetes csaló

A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vádemelési javaslatot tett az ellen a 33 éves rohodi férfi ellen, aki 718 személytől mintegy 315 millió forintot csalt ki egy nem létező tőzsdei befektetés ígéretével.

Savanyú cukor: 2,5 milliárdos áfacsalást leplezett le a NAV

Hamis számlákkal 2,5 milliárd forint forgalmi adót csalt el az a cégcsoport, amely Szlovákiából beszerzett termékeket forgalmazott Magyarországon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken. A pénzügyi nyomozók egyebek mellett 16 értékes autót, 11 ingatlant, valamint 25 ezer eurót foglaltak le a cégcsoportot irányítók lakásán.

Kenőpénz-ügy: a horvátok elfogatóparancsot adhatnak ki a Mol elnöke ellen

Újabb kéréssel fordult az illetékes magyar hatóságokhoz a horvát ügyészség, hogy kihallgathassa a Mol elnök-vezérigazgatóját, mivel megalapozottnak tartja a gyanút, hogy Hernádi Zsolt kenőpénzügyben érintett. A Mol határozottan cáfolja, hogy kenőpénzt fizetett volna bárkinek is azért, hogy az INA horvát olajcégben megszerezze az irányítói jogokat.

Félmilliárd forintos jogosulatlan kifizetés, négyszáz gyanúsított

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya büntetőeljárást folytatott hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének magalapozott gyanúja miatt.

„Kiscsaládi” vállalkozás: apa és fia uzsorázott és zsarolt Borsodban

A két férfi, apa és fia 300 százalékos kamatra adott élelmiszert és italt rászorulóknak, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Csak néhány napig szívhatott szabadlevegőt az évtized csalója

Csak néhány napig szívhatott szabadlevegőt F. Attila, akit az évtized pénzügyi csalásával gyanúsítanak. A bíróság újból elrendelte előzetes letartóztatását. Sajátos piramisjátéka tavaly ősszel dőlt össze, gyors hasznot remélő befektetők milliárdjait temetve maga alá, a csalárd üzletembert pedig börtönbe juttatva.

A vádirat szerint Kutasi Róbert is bundázott
A vádirat szerint a 2008. február 27-én lejátszott Honvéd-REAC (5-0) Ligakupa-meccs előtt Koltai Tamás megkereste az időközben öngyilkosságot elkövető Kutasi Róbertet, a REAC klubigazgatóját, és részére ötezer eurót ajánlott arra az esetre, ha a rákospalotaiak kikapnak a meccsen.
Vesztegetés: vádat emeltek Xantus Barbara anyja ellen

Vesztegetés miatt vádat emelt a VIII. kerületi önkormányzat volt jegyzője, Xantus Judit ellen a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint egy ingatlanvállalkozó 2010 tavaszán többmilliós támogatást ígért, ha az önkormányzattól soron kívül kap építési engedélyt egy irodaház átalakításához.

Győri „fémkereskedők” - még nyolc adócsaló van előzetesben
Még nyolcan vannak előzetes letartóztatásban a január elején kipattant győri fémkereskedő-ügy tizennégy gyanúsítottja közül: öt ember esetében kedden három hónappal meghosszabbították a kényszerintézkedést, három ember ügyében jövő hétfőn dönt a Győri Járásbíróság.
Vigyázat: bűncselekmény lett a hálapénz elfogadása

A tegnap hatályba lépett új büntető törvénykönyv értelmében vesztegetés elfogadásának minősülhet a hálapénz elfogadása.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2175 2176-2190 2191-2205 2206-2207
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat