A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy férfival szemben. Az elkövető - tartva attól, hogy saját halálát követően nem lesz, aki a nő gondját viselje - egy késsel nyakon szúrta feleségét.
A 39 éves Ü. Péter ellen hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt. A győri nyomozók keresték egy náluk folyamatban lévő büntetőeljárásban. A KR NNI célkörözési fejvadászainak segítségével a spanyol rendőrök fogták el Serranillos Playa településen, ahol szintén nem tétlenkedett: ott is kábítószert termesztett.
A Somogy Vármegyei Főügyészség keresetet nyújtott be a KaposváriTörvényszékhez azzal a céllal, hogy a bűncselekmény áldozatául esett idős, francia asszony lakásának törvénysértően megszerzett tulajdonjoga visszakerüljön az eredeti tulajdonosához.
A terézvárosi rendőrök a helyszínen elfogtak egy férfit, aki a kamerafelvétel alapján egy villamosmegállóban kifosztott egy magatehetetlen embert.
Kábítószer-kereskedelem elkövetésével gyanúsítható férfit vett őrizetbe 2023. június 5-én a Pécsi Rendőrkapitányság. A nyomozók kezdeményezik a letartóztatását.
A Debreceni Járási Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki vendéglátóját az italába kevert szerrel elkábította, majd ellopta értékeit.
A kunszentmiklósi rendőrök egy 26 éves helybelit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével. A nyomozók előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.
Emberölés bűntettének kísérlete, rongálás vétsége és kábítószer fogyasztása miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a 38 éves férfival szemben, aki alkohol és kábítószer hatása alatt, 2022. szeptember 14-én, reggel, Ajkán, az utcán le akart szúrni egy ismerősével beszélgető férfit, majd a késsel kivágta a sértett és egy másik férfi gépkocsijának kerekeit.
Veresegyházán egy rendőr zászlós 2022 júniusában előállított egy 72 éves férfit, aki ellen azért adtak ki elfogatóparancsot, mert nem vonult be a börtönbe. A Gödöllői Rendőrkapitányságon a zászlós aztán úgy megrúgta a férfit, hogy annak jobb szárkapocscsontja eltört - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Bíróság.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben indítványt tett egy nő letartóztatására, aki egy tatabányai lakásban nyakon szúrt egy férfit.
Zaklatás vétség és rágalmazás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás a Pápai Rendőrkapitányságon egy 54 éves helyi lakossal szemben.
A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb egy apácának, később pedig egy kislánynak tett szexuális ajánlatot.
A kiskunhalasi bűnelkövetők előre kitervelték, hogy a gyanútlan fiatalt megfosztják a pénzétől. Az asszony látszatra elcsábította, majd társa fegyvert fogott rá, és azzal követelte a „sérelemdíjat”.
A zalai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki az áldozat 38 éves feleségét. A nő szabadlábon védekezhet.
A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki - miután összeveszett élettársával - egy késsel combon szúrta a férfit. A férfi a szúrás következtében a helyszínen életét vesztette.