Nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség egy tavaly őszi, szolnoki kiképzés miatt, ahol két katonanő is sérüléseket szenvedett. A honvédségnél ugyanakkor az érintetteket próbálják meg ellehetetleníteni, megpróbáltak nyomást gyakorolni rájuk, hogy álljanak el a jogorvoslattól.
Pontosan egy hete írta meg a Privátkopó bűnügyi portál, hogy a Bolt HTX Kft. (Bolt Taxi) 2019 óta nem rendelkezik a fővárosi taxirendeletben az előzetes megfelelőség/minősítés egyik feltételéül szabott védjegyoltalommal rendelkező szabadjelzővel és logóval. Ennek ellenére a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló gazdasági társaság, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. kiadta a szükséges előzetes igazolást a vállalkozás részére, súlyosan megsértve ezzel a fővárosi taxirendelet vonatkozó előírását. Noha az elmúlt 4 évben számos panasz érkezett a BKK-hoz, mint közlekedésszervezőhöz a Bolt Taxi védjegyoltalommal nem rendelkező szabadjelzőjével és logójával összefüggésben, a taxitársaságok (és taxik) törvényes működését ellenőrző önkormányzati cég négy éve folyamatosan szemet huny a saját, valamint a Bolt taxi szabályszegése felett, miközben minden más társasággal szigorúan betartatja a vonatkozó előírásokat.
Két év - öt év pródaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélt jogerősen kuruzslás és csalás miatt a Pécsi Járásbíróság egy férfit, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát, és csaknem 12 millió forintot csalt ki egy internetes társkereső oldalon megismert férfitól. Az ítélet jogerős.
A gyermekpornográfia bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki több száz, gyermekeket ábrázoló pornográf felvételt töltött le az internetről.
Budapesten jelenleg tíz taxi társaság működik. Pedig csak kilenc működhetne. Egy ugyanis évek óta nem felel meg a fővárosi taxirendeletben rögzített egyik fontos követelménynek: a szabadjelzője és a logója nem áll védjegyoltalom alatt. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. ennek ellenére megadta a minősítést a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat égisze alatt utasszállítást végző gépkocsiknak, ami tetemes anyagi kárt okoz a piac többi szereplője számára, és anyagi előnyt biztosít a kivételezett taxitársaságnak. Az észt hátterű Bolt Taxiról van szó.
Van Budapesten egy taxitársaság, amely taxitársaságként nem működhetne, ugyanis a vállalkozás égisze alatt személyszállítást végző gépkocsik úgy jutottak minősítéshez, hogy a cég csupán részben tett eleget a fővárosi taxi rendeletben rögzített követelményeknek. A Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Központ - állítása szerint - minden taxi társaságtól megkövetelte/megköveteli a taxi rendeletben foglaltak maradéktalan teljesítését. Pontosabban: majdnem minden taxi társaságtól. Ugyanis van egy cég, amellyel szemben feltűnően engedékeny módon járt el…
Perújítást kezdeményezett a bíróságnál a Teréz körúti robbantás miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt Papp László Gergely ügyvédje, dr. Keviczki István. A védő nyolc igazságügyi szakvéleménnyel igyekszik alátámasztani védence ártatlanságát, és azt kéri a törvényszéktől, hogy mentse fel a többszörösen minősített emberölés kísérlete és terrorcselekmény miatt elítélt ügyfelét - írja a 24.hu. Papp László Gergely a jogerős döntés értelmében leghamarabb harminc év után szabadulhat feltételesen a büntetéséből.
A Kalocsai Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki szakításkor a volt élettársánál felejtette a pornográf weboldalakról lementett, kiskorúakat ábrázoló felvételeket tartalmazó számítógépét.
A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfival szemben, aki több éven keresztül, hamis álláshirdetéseket adott fel azért, hogy kiskorú, illetve fiatal lányokról szerezzen meg intim képeket, videókat. A megszerzett felvételeket ezután a legtöbb esetben közösségi oldalakon, a sértettek nevében létrehozott álprofilokon keresztül megosztotta másokkal, valamint online hirdetéseket adott fel, amelyekben a sértettek nevében szexuális szolgáltatás nyújtását ajánlotta.
Szigorúbban ítélte meg Magyarország Ügyészsége a volt ügyész cselekményét, mint a bíróság.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt egy kiskunmajsai férfival szemben, aki a más ügyben elrendelt bűnügyi felügyelete alatt jövedelemszerzés céljából - családtagjaival - rendszeresen marihuánát és kristályt értékesített.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta az „apa” büntetésének a súlyosítását abban az ügyben, amelyben négy felnőtt éveken át szexuálisan zaklatott egy kiskorú lányt. A vádlottak ügyében hozott ítéletek jogerősek.
Kifosztás és csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 27 éves helyi nővel szemben.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy volt playmate, egy 43 éves budapesti nő ellen, valamint vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 48 éves nyíregyházi háziorvossal szemben.
Három hónapon belül két, NAV-tartozással terhelt cégétől is megvált 2017-ben Nyőgéri Georgina, a műanyagtermékeket gyártó Royal Spa Hungary Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A rottyon lévő vállalkozásokat olyan, Ukrajnában élő, nincstelen személyek „vásárolták meg” (papíron), akik korábban sem Ukrajnában, sem Magyarországon nem vállalkoztak.