Ma: 2024.10.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Választási csalásra készült egy bűnszövetség - Zuschlag Jánost bűnügyi őrizetbe vették

Bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés miatt indítványozták egy 40 éves és egy 24 éves férfi előzetes letartóztatását, akik 2017 őszén egy pénzügyi tanácsadó cég adatbázisaiba illegálisan belépve jogellenesen megszerezték a cég ügyfeleinek személyes adatait, hogy tényleges kampány helyett így gyűjtsenek ajánlásokat az idei parlamenti választásra - közölte a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség. Az ügy egyik érintettje Zuschlag János, akit szerdán vettek őrizetbe.

Az adóhatóság vizsgálja Czeglédy Csaba fedezetelvonás gyanújával indult ügyét is

Összevonták a Czeglédy-ügyben a rendőrségen fedezetelvonás gyanújával indult eljárást az adóhatóságnál folyó nyomozással. A döntés célszerűségből született, miután a rendőrségi nyomozás szorosan összefügg a szocialista politikus és társai elleni, hárommilliárdos költségvetési csalás alapos gyanúja miatt elrendelt vizsgálattal.

Befejeződött a nyomozás a jobbikos Kovács Béla ügyében, vádemelést javasol a főügyészség

Befejeződött a nyomozás Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselőjének büntetőügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Hamarosan vádat emelnek a jobbikos Kovács Béla ellen

Még ebben a hónapban vádat emelhetnek Kovács Béla ellen, legalábbis a Jobbik az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsított európai parlamenti (EP) képviselőjének védője, Szikinger István erre számít. Az Európai Unió intézményei elleni kémkedés és költségvetési csalás a gyanúsított Kovács Béla legutóbb szeptember 29-én járt a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF), amikor is megtekintette a kémkedési ügy titkosított iratait, ezzel pedig befejeződött a szeptember 19-én indult iratismertetés, és megkezdődött a büntetőeljárás vádelőkészítési szakasza.

Nem nyomoznak a víziközmű-fejlesztési pályázatok ügyében

Elutasította a Fővárosi Főügyészség azt a feljelentést, amit a víziközmű-fejlesztési pályázatok ügyében nyújtott be egy ellenzéki politikus a közelmúltban.

Feloldatná a kémügy titkosítását Kovács Béla

Az Európai Parlamenttel igazoltatná Kovács Béla, hogy nem tudott olyan titkos iratokhoz hozzáférni, amelyek idegen hatalomnak való továbbítása kémkedés volna. A Jobbik EP-képviselője indítványozta a titkosítás feloldását a büntetőügyében.

Hivatali visszaélés: csak pénzbüntetésre ítélték Rogán volt jegyzőjét

Első fokon egymillió forint pénzbüntetésre ítélték Rónaszéki Lászlót, aki Rogán Antal polgármestersége idején az V. kerület jegyzője volt. Az ítélet nem jogerős, az elítélt vádlottak felmentésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett.

Hivatali visszaélés és nagy kárt okozó csalás miatt áll bíróság elé a miniszterelnöki megbízott korábbi titkára

Hivatali visszaéléssel és nagy kárt okozó csalással is vádolják Hegedűs Zsuzsa szociológus és miniszterelnöki megbízott volt személyi titkárát, Bogdán Lászlót. A Baranyai megyei Rózsafa - a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott - polgármestere 2010-2014 között dolgozott a Miniszterelnökségen, és a vád szerint főtanácsadóként, azaz „hivatalos személyként” követte el a terhére rótt cselekményeket.

Csalás történhetett a szegedi piac felújítása során

Csalás történhetett a szegedi Mars téri piac felújítása során, az ügyben nyomozás folyik, és fennáll a veszélye, hogy a városnak vissza kell fizetnie 1,9 milliárd forint uniós támogatást - közölte Szabó Bálint jogász, kedden.

Csalás miatt ítélték el az MSZP volt elnökhelyettesét - jogerős

Csalás és hamis okirat felhasználása miatt jogerősen is bűnösnek mondta ki Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét a Fővárosi Törvényszék - tájékoztatott a törvényszék sajtóosztálya. Az egykori országgyűlési képviselőt megrovásban részesítette a bíróság, mivel még 2008 és 2010 között munkaügyi államtitkárként olyan megbízási szerződéseket kötött, melyekkel több százezer forintos kárt okozott a magyar államnak.

Elrendelték Czeglédy Csaba és társai előzetes letartóztatását - 3 milliárdos költségvetési csalás a gyanú

Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Járásbíróság Czeglédy Csabát és nyolc társát. A hatóságok nagy összegű, több mint hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítják az MSZP szombathelyi frakcióvezetőjét. Czeglédyt korábban már elítélték adócsalás miatt, akkor jogerősen egy év négy hónap felfüggesztett börtönt kapott. 

Letöltendő börtönbüntetést kaptak a Sukoró-ügy vádlottjai
Három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit, csütörtökön. A harmadfokú ítélet jogerős.

A Jobbik kivizsgálná a Fidesz és az alvilág kapcsolatát

A Jobbik a Fidesz és az alvilág kapcsolatának vizsgálatát javasolja a parlament nemzetbiztonsági bizottságának. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy sajtóhírek szerint a fideszes Rogán Antal és Németh Szilárd múlt heti lakossági fórumát a Készenléti Rendőrség mellett egy olyan biztonsági cég biztosította, amelynek vezetőjével szemben titkos információgyűjtés folyt és számos bűncselekménnyel hozható kapcsolatba.

Demszkyék 33 milliárd forintot előre, minden feltétel és garancia nélkül átutaltak az Alstomnak

Demszkyék bármiféle indok és garancia nélkül, előre utaltak óriási összeget az Alstomnak a négyes metró építése kapcsán. Könnyen elképzelhető, hogy a kenőpénzek kifizetése végett kellett sietni a kifizetéssel.

Megúszták: már nem nyomoz az ügyészség a kamupártok után

Csendben megszüntette a kamupártok elleni nyomozást az ügyészség. A biznisz szervezetek vezetői pénzköltéseik miatt elkerülhetik a felelősségre vonást, gőzerővel készülhetnek a jövő évi lenyúlásokra.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1013
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat