Ma: 2024.10.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Terhelő vallomást tettek Demszkyre: állások pártkatonáknak és ősszamizdatosoknak

Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester sorra szerzett állásokat pártvezetőknek, ősszamizdatosoknak és újságíróknak is a BKV-ban - tárta fel nyomozati vallomásában Horváth Éva, a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós gyanúsított-társa.

Nyomozás a vízművek gyanús privatizációja ügyében: szorul a hurok Demszky nyaka körül?

Hűtlen kezelés gyanúja miatt folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a Fővárosi Vízművek egykori eladása ügyében. A szálak akár Demszky Gáborig vezethetnek.

Vesztegetéssel gyanúsítják Pálháza polgármesterét

Az ügyészség szerint Pálháza jelenlegi polgármestere kétszázezer forintot fogadott el a „bizalom megerősítése céljából” egy vállalkozótól, akinek cége pályázott a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére. A polgármester tagadja a bűncselekmény elkövetését.

Hagyó: „a Demszky-stáb arra állt rá, hogy ezt az egész balhét én vigyem el”

Gyengének érzem magam, de a kihallgatásomat vállalom - ezzel kezdte gyanúsítotti vallomását tavaly május 14-én a hűtlen kezelés miatt éppen akkor őrizetbe vett Hagyó Miklós. A volt szocialista politikus Demszky Gábor egykori SZDSZ-es főpolgármester stábját sejti az ellene folyó eljárás mögött. Hagyó gyakran sírva fakadt az ügyészek előtt.

Házkutatás az orvvadászattal gyanúsított fideszes polgármesternél

Kazinczi Istvánnál egy őzet és négy nyulat találtak, amelyek elejtésére nem volt engedélye, ráadásul idegen területen vadászott.

Hűtlen kezelés: gyanúsított lett az MSZP-s Havas Szófia

Felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés gyanújával hallgatta ki a BRFK Havas Szófia MSZP-s fővárosi képviselőt, mert 2,8 millió forintnyi kifizetést engedélyezett úgy, hogy a szerződésben foglaltak teljesítését nem igazolták.

Felfüggesztett börtönre ítélték nyírmihálydi polgármesterét

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Nyisztor Ferencet, nyírmihálydi független polgármesterét a másodfokon eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság hétfőn, helyben hagyva az első fokon kiszabott büntetést.

Fővárosi bűncselekmény-sorozatra bukkantak a számvevők

További büntetőfeljelentéseket tehet az Állami Számvevőszék a főváros átfogó ellenőrzésének lezárásával. A részleteket ma ismerteti a közpénzek felhasználását vizsgáló szervezet elnöke és a főpolgármester. A nyomozó hatóságok jelenleg is több eljárást folytatnak a Demszky-Hagyó-korszak beruházásai, gyanús szerződései, fiktív megbízásai miatt.

Évente tízmilliókat vághatott zsebre Hagyó Miklós

Harmincmillió forintnyi pénzösszeget jutattak vissza különböző módokon 2008-ban és 2009-ben Hagyó Miklósnak egy volt BKV-vezető vallomása szerint. Balogh Zsolt vallomásában szerepel, hogy a BKV teljes informatikai szolgáltatásáért felelős Synergonnal kötött szoftverlicenc-vásárlási szerződés „jutalékát” adták át Hagyónak, többek között egy Nokia-dobozban.

Terrorcselekmény bűntette miatt jelentették fel Gyurcsányt

A Balsai-jelentés mellé egy feljelentést is kapott tegnap a legfőbb ügyész, amely szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és egyes rendőri-politikai vezetők - a lakosság megfélemlítése révén - terrorcselekményt követhettek el a 2006. őszi véres tömegoszlatásokkal.

Ferihegyi hibás privatizáció: 24 milliárd forint kár érhette az államot

Feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Tanúvallomások és okirati bizonyítékok támaszthatják alá Gyurcsány bűnösségét

Legalább három tanúvallomás és okirati bizonyítékok is alátámasztják, hogy Gyurcsány Ferenc a sukorói korrupciós ügyben hivatali visszaélést követhetett el - értesült a Magyar Nemzet. Eközben még nem dőlt el, hogy a főügyész sértegetése miatt indul-e újabb eljárás a gyanúsított a volt kormányfő ellen.

Durvul az elszámoltatás: szabadlábra helyezték Hunvaldot is

Szabadlábra helyezte a több százmilliós ingatlanpanamákkal vádolt Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselőt és VII. kerületi polgármestert a Fővárosi Bíróság.

Hivatali visszaéléssel gyanúsították meg Gyurcsányt, aki nem működik együtt a nyomozóhatósággal

Hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Gyurcsány Ferencet a sukorói telekcsere ügyében. A gyanú szerint a földcserére vonatkozó döntést törvényi felhatalmazás nélkül, hatáskörét túllépve hozta meg a volt miniszterelnök.

Nyomozás indult az MSZP-s egészségügyi szakpolitikusok megbízási szerződései kapcsán

Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Havas Szófia és Kárpáti Zsuzsanna MSZP-s egészségügyi szakpolitikusok megbízási szerződései kapcsán. A rendőrség tájékoztatása szerint egyelőre ismeretlen elkövető ellen folyik a büntetőeljárás.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1013
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat