Ma: 2024.09.24.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Privatkopo.info 2022. 03. 16. 12:31:00

Több mint másfél éve, hogy egy kegyetlen bűnszervezet bári kastélyában megölte a budapesti nagyvállalkozót, a 62 éves M. Istvánt, akinek holttestét elégették, úgy, hogy az impozáns ingatlant felgyújtották, balesetnek álcázva a történteket. Azonban a törvényes örökösök - az elhunyt üzletember két felnőtt korú lánygyermeke - a mai napig nem jutottak hozzá az őket megillető vagyonhoz, ugyanis édesapjuk volt barátnője bíróság előtt megtámadta a végrendeletet, azt állítva, hogy a férfi a halála előtt három és fél hónappal - bizonyíthatóan - a személyére vonatkozóan végrendelkezett, ezért őt illeti meg az elhunyt többmilliárdos vagyona, és nem annak gyermekeit. Az örökségre pályázó ex-barátnő neve: Gazdagné Gyöngyösi Tünde, akinek testvére - Gyöngyösi Károly - rendőr ezredes, a TEK egyik műveleti vezetője.



M. Istvánt 2019. október 9. napján meghallgatta a Budapest Főváros Kormányhivatala XII. Kerületi Hivatala Hatósági Főosztály Gyámügyi és Igazságügyi Osztály gyámügyi szakügyintézője, mivel a férfi gyermekei kezdeményezték apjuk ideiglenes gondnokság alá helyezését (kérelmüket a hatóság végül nem találta indokoltnak, ezért elutasította - a szerk.)

Részlet a hatóság által felvett hivatalos jegyzőkönyvből:

M. István: (…) Gazdagné Gyöngyösi Tünde többször nálam alszik. Éjjel felkel, kiveszi a táskából a bankkártyáim, és pénzt lop el tőlem. Ismeretlen tettes ellen emiatt feljelentést tettem. Más személy nem csalt ki tőlem pénzt. (…) Gazdagné gyöngyösi Tünde az ételembe tesz olyan szereket, amelyek remegést, rosszullétet vált ki nálam. (…) Olyan előfordult, hogy Gazdagné Gyöngyösi Tünde rám támadt. Egyszer pl. a szemembe ütött. Bántalmazás miatt nem kezdeményeztem rendőrségi eljárást. A Tünde feljelentett a rendőrségen, mert egyszer védekezés közben véletlenül megütöttem az orrát. Tudomásom szerint nem indult eljárás ellenem emiatt. Alkohol és drogproblémáim nincsenek. Drogot életemben nem fogyasztottam, hacsak a Tünde be nem adott valamit. (…)”

A milliárdos üzletember 2020. augusztus 10. napján történt meggyilkolását követően hagyatéki eljárás indult az önkormányzatnál. Gazdagné Gyöngyösi Tünde 2020. november 22-én - elektronikus levélben - arról tájékoztatta a jegyzőt, hogy „M. István végrendeletében személyemre vonatkozóan rendelkezett.” Az önkormányzat többször megkereste az asszonyt, hogy nyújtsa be a hatóságnak a birtokában lévő végrendeletet, ám a magát „örökösnek” beállító volt barátnő egyetlen alkalommal sem tett eleget a felszólításoknak.

Viszont: az örökségre hajtó hölgyemény meghatalmazott ügyvédje felhívta a megölt budai milliárdos egyik lányának jogi képviselőjét azzal, hogy ugyan Gazdagné Gyöngyösi Tünde az elhunyt teljes vagyonára vonatkozó végrendelettel rendelkezik, de hajlandó lenne „egyezséget” kötni a lányokkal, és amennyiben az létrejön, „nem fogja akadályozni” a hagyatéki eljárást. A valódi örökösök nem kívántak „egyezkedni” vele, elzárkóztak mindennemű tárgyalás elől.

Az ügy az önkormányzattól - az eljárásrendnek megfelelően - dr. Parti Tamás XII. kerületi közjegyzői irodájához került. Az eljárás ezen periódusában ismét felbukkant Gazdagné Gyöngyösi Tünde: örökösként jelentkezett be.

Kiderült, hogy nem rendelkezik írásbeli végrendelettel, M. István - állítása szerint - szóban végrendelkezett a személyére vonatkozóan. Egészen sajátos körülmények között. Egy bevásárlóközpontban.

A törvény szerint szóbeli végrendeletre csak kivételes esetben van lehetőség. A Polgári Törvénykönyv szigorú feltételeket támaszt a szóbeli végrendelettel szemben. Szóbeli végrendeletet érvényesen csak az tehet, aki életét fenyegető olyan rendkívüli helyzetben van, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé.

A végrendelkező életét fenyegető helyzetet objektíven kell értelmezni. Ez azt jelenti, hogy nem a végrendelkező személyes veszélyérzete dönti el, hogy az életét fenyegető helyzetben van-e, hanem az, hogy ténylegesen fennáll-e ilyen veszélyhelyzet. Az életet fenyegető rendkívüli helyzet is csak akkor teszi lehetővé a szóbeli végrendeletet, ha ez a helyzet olyan, aminek következtében írásbeli végrendelet megtétele nem lehetséges. Előfordulhat, hogy a szóbeli végrendelet feltételei egy adott időpontban fennállnak, és a végrendelkező meg is teszi a szóbeli végrendeletet, azonban utóbb e feltételek már megszűnnek. Ebben az esetben az a szabály érvényesül, hogy a szóbeli végrendelet hatályát veszti, ha az örökhagyó a szóbeli végrendelkezés feltételéül szolgáló helyzet megszűnése után megszakítás nélkül 30 napon át nehézség nélkül alkothatott volna írásbeli végrendeletet.

A szóbeli végrendelkezés története Gazdagné Gyöngyösi Tünde előadásában: „(…) 2020 tavaszától az örökhagyót körülvevő „hálózat” engem életveszélyesen megfenyegetett és ténylegesen beköltöztek a Napos úti villába, ahol az örökhagyót lényegében erőszakkal fogva tartották. Sokszori telefonon történt keresésem eredményeként egy „józan pillanatában” - 2020. április 28-án - sikerült kiszabadítanom őt és módunk volt egy ismerős taxisofőr - Hermann Péter - segítségével elhagynunk a villát. A taxit én hívtam, mert korábban, amíg módunk volt, rendszeresen őt hívtuk. A Budagyöngye bevásárlóközpontba mentünk, ahol azalatt, amíg én a mosdóban voltam, az örökhagyó veszélyben érezve magát a javamra szóbelileg végrendelkezett. Ezen végrendelkezés alkalmával jelen volt Hermann Péter taxis egy ismerőse, Pintér Flórián Károly, aki elmondása szerint épp arra járt. A két érdektelen, kívülálló személy jelenlétében az örökhagyó elmondta, hogy rettegésben él, mert cigány bűnözők beköltöztek a lakásába és fogva tartják, ezért szeretne szóban, ott előttük végrendelkezni, elmondta, hogy a teljes vagyonát rám hagyja és ez az ő végrendelete. (…)”

Hermann Péter taxis - az egyik állítólagos tanú - ezt írta nyilatkozatában az eset körülményeiről:

„2020. április 28-án felhívott Gazdagné Gyöngyösi Tünde, Mészáros úr élettársa, hogy menjek érte, mert Istvánhoz megy. A Napos út…-nél kis várakozás után lejött Mészáros úr és elvittem őket a Budagyöngye Bevásárlóközpontba. Az alsó szinten kezdtük a bevásárlást. Kis idő múlva az élettársa a mosdóba ment, mi pedig beszélgettünk. A mozgólépcsőnél egy régi ismerős tűnt fel, észrevett és odajött hozzánk üdvözölni. Ekkor Mészáros úr elpanaszolta, hogy fogva tartják - életveszélyben van. Kijelentette előttünk, hogy halála esetén minden vagyonát szerelmére-élettársára, Gazdagné gyöngyösi Tündére hagyja. Azt mondta, hogy ez az ő végrendelete.”

A másik állítólagos tanú, Pintér Flórián Károly így emlékezett vissza a bevásárlóközpontban random módon történt végrendelkezésre:

„Nyilatkozom, hogy 2020. április 28-án, 12.00 óra körül a Budagyöngye bevásárlóközpontban voltam bevásárolni. Jöttem le a mozgólépcsőn és ott találkoztam Taxis Petivel, akit ismertem. Köszöntem neki, volt vele egy ember, akit bemutatott nekem, hogy ő Mészáros István, egy nagyon fontos és bizalmas ügyfele és szeretne megkérni, hogy hallgassam már meg, mert szeretne valami fontos dolgot mondani egy tanú előtt. Elmondta, hogy ő életveszélyben van, rettegésben tartják cigány bűnözők és szeretne végrendelkezni. Következőket mondta, ahogy vissza tudok emlékezni. Élettársára, Tündére szeretné hagyni teljes vagyonát és kijelentette, hogy ez a végrendelete. Én meghallgattam, furcsának tartottam, hogy egy számomra vadidegen ember ilyen dolgot mond nekem. Elköszöntem és mentem a dolgomra.”

Tehát Gazdagné Gyöngyösi Tünde - és két úgynevezett tanúja - verziójában ez és így történt 2020. április 28-án, a Budagyöngye Bevásárlóközpontban.

                                           Gazdagné... Nomen est omen

A volt barátnő tehát azt állítja, hogy 2020. április 28-án már fogva tartották az erőszakos bűnözők M. Istvánt, aki rettegésben töltötte mindennapjait a villájában, de neki sikerült „kiszabadítani” a férfit. Első olvasatban is teljesen életszerűtlennek tűnik, hogy egy kb. 50 kilós, törékeny nő „kiszabadít” egy férfit egy olyan hírhedt bűnbanda (Makai-klán) karmából, amelynek többszörösen büntetett, elvetemült tagjaitól országszerte rettegnek. De nekik sikerült simán „eltaxizniuk” a Napos utcából, ahova - állítása szerint - a nő hívott taxit. Ezzel szemben „Taxis Peti” úgy nyilatkozott, hogy „felhívott Gazdagné Gyöngyösi Tünde, Mészáros úr élettársa, hogy menjek érte, mert Istvánhoz megy. A Napos út…-nél kis várakozás után lejött Mészáros úr”. Akkor most hova is hívott taxit a nő? A lakásához? Vagy M. István XII. kerületi villájához?

Aztán… Miért éppen abban a néhány percben „végrendelkezett” a milliárdos nagyvállalkozó, amikor az „örökös” nem volt jelen, mert mosdóba ment? Miért nem várta meg a szóbeli „végrendelkezéssel” a „párját”? Hogy lehet az, hogy miután a mellékhelyiségből visszatért az „örökös”, sem az „örökhagyó” (M. István), sem a „tanú” (Taxis Peti) nem említette neki, hogy néhány perce többmilliárd forintnyi vagyont hagytak rá? És egyáltalán: miért nem kértek papírt és tollat valamelyik üzletben, ha már a nagyvállalkozó mindenképpen akkor és ott - egy bevásárlóközpontban - akart „végrendelkezni”. Valószínűsíthető, hogy bármelyik boltban adtak volna papírt és íróeszközt erre a célra.

Ugyancsak érdekes, hogy az életveszélyben lévő férfi ezt követően még szépen, nyugodtan bevásárolt az „ő” Tündéjével, kedvesen fizetett a pénztárnál, majd… Tessenek figyelni! Beültek „Peti” taxijába és visszaautóztak - na, hova? - a Napos úti villához! Ahol türelmesen várták őket a brutális cigánybűnözők, akiknek fogságából úgy kellett „kiszabadítani” az üzletembert, és akik miatt annyira veszélyben érezte az életét, hogy egy bevásárlóközpont mozgólépcsője mellett végrendelkezett a többmilliárdra rúgó vagyonáról - szóban, egy teljesen idegen, és egy kevésbé idegen személy társaságában - az akkori barátnője javára. Nem mentek a rendőrségre, nem bujtatta el valahol az életveszélyben lévő kedvesét Gazdagné Gyöngyösi Tünde, hanem… Visszafuvaroztatta a fogva tartóihoz, a sanyargatóihoz, azokhoz, akiktől a férfi rettegett. Hihető, nem? Megválaszolatlan kérdés továbbá, hogy  Gazdagné Gyöngyösi Tünde „örökös” mikor, kitől és milyen körülmények között szerzett tudomást arról, hogy dúsgazdag „szerelme” halála esetén annak teljes vagyonát ő örökli? Ez ugyanis sem az asszony, se az állítólagos „tanúk” nyilatkozatából nem derül ki. Pedig egyáltalán nem mellékes körülmény. Az is érthetetlen, hogy a szóbeli végrendelkezést követően az állítólagos „örökös” miért nem tájékoztatta M. István kirendelt ideiglenes gyámját arról, hogy az üzletember ráhagyta a teljes vagyonát.

Nagyon sántának tűnik ez a történet. Ugyanis - most kerül rá a hab a tortára! - 2020. április 28-án, amikor Gazdagné Gyöngyösi Tünde és két „tanúja” egybehangzó állítása szerint M. István - „kiszabadítását” követően - egy bevásárlóközpontban, szóban történő végrendelkezés útján a nőre hagyta hatalmas vagyonát, nos, akkor még nem volt fogva tartva, nem terrorizálta őt senki, szabadon járhatott-kelhetett.

A Privatkopo.info értesülése szerint az emberölés ügyében nyomozást folytató Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságnak cáfolhatatlan adatatok állnak rendelkezésre a tekintetben, hogy a Makai-féle bűnbanda tagjai csak három nappal később, 2020. május 1. napján foglalták el a budai luxusvillát, és ettől a naptól datálható M. István fogva tartása, fenyegetése, bántalmazása.

De van itt még valami. Dr. Parti Tamás közjegyzői irodája úgy határozott, hogy a Gazdagné Gyöngyösi Tünde által tálalt szóbeli végrendelkezés, illetve annak körülményei nem felelnek meg a vonatkozó törvényben rögzített előírásoknak, ezért a nőt kizárta a lehetséges örökösök köréből, azzal a megjegyzéssel, hogy a döntés - 30 napon belül - bírósági eljárásban megtámadható.

A milliárdokra áhítozó nő ügyvédje ekkor ismét megkereste az egyik örökös jogi képviselőjét, és azt az ajánlatot tette, amennyiben M. István gyermekei hajlandók - peren kívüli megállapodás alapján - 50 millió forintot fizetni az ex-barátnőnek, úgy ő nem kezdeményez peres eljárást a közjegyzői határozat megtámadása céljából, tehát nem fogja akadályozni, hogy a törvényes örökösök hozzájussanak végre az őket megillető vagyonhoz. „Nem is értettem Gyöngyösi Tünde próbálkozásait, hiszen ha az ő birtokában annyira erős végrendelet van, ami ráadásul a teljes vagyont érinti, miért akart úgymond egyezkedni velünk? Miért elégedett volna meg 50 millióval, amikor - állítása szerint - neki a teljes, milliárdos vagyon járt volna, apukám állítólagos szóbeli végrendelete alapján. Megmondom őszintén, némi zsarolás ízt éreztem az ajánlatában: ha nem fizetünk, akkor hosszú időre megakadályozza, hogy az örökséghez jussunk” - magyarázta a Privatkopo.info-nak néhai M. István kisebbik lánya.

Az „örökösnő” által - a Fővárosi Törvényszék felhívására - benyújtott hiánypótlás

Gazdagné Gyöngyösi Tündének nem fizettek a lányok. A nő beváltotta, amit kilátásba helyezett: bíróságon támadta meg a hagyaték ügyében eljáró közjegyző határozatát, amely szerint az asszony nem jogosult az örökségre.

Jelen állás szerint akár évig is eltarthat, hogy a Fővárosi Törvényszék ítéletet hozzon az ügyben. És az még csupán az elsőfokú döntés lesz. A peres eljárás jogerős lezárásáig a megölt és elégetett M. István gyermekei egyetlen forinthoz sem juthatnak hozzá örökségükből.

A tragédiával végződő ügy előzménye:

https://www.privatkopo.info/WebArticleShow.aspx?AGM=hirmix&AN=makaibanda&MN=hirmix&LN=hungarian

https://www.privatkopo.info/WebArticleShow.aspx?AGM=joghalo&AN=meszarosfolytatas&MN=joghalo&LN=hungarian

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat