Ma: 2024.09.25.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Privatkopo.hu 2020. 06. 16. 7:13:00

Egy milliárdos üzletember ismerőse kereste meg a Privatkopo.hu bűnügyi portált, mivel aggódik, hogy a férfi „rossz kezekbe” került. Tájékoztatása szerint május elején egy cigányokból álló csapat lepte el a súlyos alkoholizmussal küzdő férfi Budapest XII. kerületi impozáns, minden luxussal felszerelt villáját, akik aztán teljesen izolálták a tehetős vállalkozót. Az egyik szomszéd az azóta eltelt több mint másfél hónap alatt csupán egyetlen alkalommal látta, amikor a cigányok - szoros felügyelet mellett - elvitték valahova, majd kb. fél óra elteltével hazaszállították a milliárdost. Elmondása szerint a férfi nagyon rossz állapotban volt, lesoványodott, az arca beesett, alig bírt menni. Láthatóan nem volt ura a helyzetnek, sokkal inkább a körülmények áldozatának tűnt. A hatóságok tétlenül szemlélik a történéseket.



A most 62 éves Mészáros István az 1990-es és a 2000-es években sikeres vállalkozó volt. Cége színesfémhulladék-nagykereskedelemmel és szállítmányozással foglalkozott, valamint nyomdát is működtetett. Az évek során a férfi többmilliárdos vagyont halmozott fel. Mintegy 15 esztendeje azonban a vállalkozása teljesen leállt, nem termel bevételt. Mészáros lába alól kicsúszott a talaj, az alkohol rabja lett. Idén februárban kórházba került, a pszichiátrián kezelték, ahonnan március közepén - a koronavírus-járvánnyal összefüggő ágykiürítések miatt - szállították haza.

A férfi szeret azzal kérkedni, hogy többmilliárdos vagyonnal rendelkezik, „bármit és bárkit meg tud vásárolni, ha akar”. Mindent pénzben mér, az emberi értékek számára nem fontosak. A Privatkopo.hu információja szerint mintegy két éve az ismert cigány származású hegedűművész és csapata hónapokig pumpolta Mészárost, legkevesebb 60-70 millió forintot húzhattak le róla. A félresiklott életű üzletember többször találkozott a főváros XII. kerületének fideszes polgármesterével, Pokorni Zoltánnal is, akinek politikai munkásságát - az ismerős elmondása szerint - ugyancsak több tízmillió forinttal „szponzorálhatta”. Abban az időben állítólag többször hangot adott abbéli félelmének, hogy „a Fidesz el akarja venni a vagyonát”.

A prostituáltak adhatták le a „drótot” a stricijüknek: van itt egy idős, alkoholista, egyedül élő, dúsgazdag férfi - megkopasztásra ideális, könnyű préda

Mészáros nagyon sok pénzt költött prostituáltakra is. Rendszeresen rendelt lányokat az egyik népszerű szexpartner-kereső oldalról. A kéjhölgyek látták, hogy a férfi hatalmas luxusban él, villáját amerikai filmsztárok is megirigyelhetnék. A Privatkopo.hu forrásai szerint nagy valószínűséggel a szexmunkások adhatták le a „drótot” az őket futtató stricinek, hogy van a XII. kerület egyik csendes utcájában egy egyedül élő, idős, alkoholista férfi, akinek szinte a bőre alatt is pénz van, a háza valóságos ékszerdoboz, amelynek garázsában öt luxusautó parkol. Megkopasztásra ideális, könnyű préda.

Május elején cigányok bukkantak fel Mészáros milliárdos értékű villájában. Többnyire 5-7 férfi „kempingezett” nála, de olyanra is volt példa, hogy 10-15-en lepték el a luxusházat. Mercedesekkel, Audikkal, BMW-kkel érkeztek. Éjjel-nappal ott tartózkodtak, közülük többen életvitelszerűen. Egyikük - a főkolompos - egy alkalommal videofelvételt is készített arról, ahogy az emberei a villa úszómedencéiben éjszakai fürdőzéssel múlatják az idejüket. „Jól élünk, tesókám, ahogy szoktunk” - jelentette ki vigyorogva egyikük. A felvétel aztán felkerült a „főnök” Facebook-oldalára is, azonban viszonylag gyorsan rájöhetett, ez nem volt túl jó ötlet, és törölte a képanyagot. (A video a Privatkopo.hu birtokába került.)

Mészáros István onnantól kezdve gyakorlatilag megszűnt létezni a külvilág számára. Mobiltelefonja ki van kapcsolva, vezetékes telefonja nem csörög ki, a postai küldeményeket nem veszi át. Az egyik szomszéd elmondása szerint, amióta a cigányok bekvártélyozták magukat a villába (több mint másfél hónapja), a férfit egyetlen alkalommal látta: 5-6 cigány vitte - „szoros őrizetben” - valahová, majd kb. fél óra elteltével vissza is hozták. „Rendkívül rossz, lesoványodott állapotban volt, az arca beesett, alig bírt menni” - jegyezte meg.

Rendszeressé váltak a dorbézolások, az úgynevezett partik a házban. Dübörgő zene, alkohol, prostituáltak. A többit nem nehéz elképzelni. Az ismerősben felmerült annak gyanúja is, hogy drogot fogyaszthatnak a bulikon résztvevő személyek, akik akár Mészárost is „cuccozhatják”. A jelek ugyanis arra utalnak, hogy a férfi nem ura a helyzetnek. Inkább áldozata a körülményeknek.

A bűnügyi portál úgy tudja, hogy május eleje óta hiába akarta az üzletembert meglátogatni a barátnője és több ismerőse, a „megszálló csapat” tagjai mindenkit erőszakosan - fizikai bántalmazást is kilátásba helyezve - elzavartak.

Néhány napja megismert idegennek adott teljeskörű meghatalmazást

2020. május 4. napján Mészáros István - magánszemélyként - teljeskörű meghatalmazást adott egy Kiss József nevű személynek, hogy a hatóságok előtt a nevében, helyette eljárjon, őt képviselje. Egy formanyomtatványról van szó, amelyet kézírással töltöttek ki.

Hét nappal később, 2020. május 11-én újabb meghatalmazás készült. Ebben Mészáros István - mint ügyvezető - már azzal hatalmazta meg Kiss Józsefet, hogy a milliárdos vagyonnal rendelkező cége nevében „a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, a Magyar Posta, bíróságok, valamint pénzintézetek, gazdasági társaságok, más hatóságok és állami szervek előtt teljes jogkörrel eljárjon, a kft-t az ügyvezető helyett és nevében képviselje”. Ezután egy furcsa mondat következik a dokumentumban: „Jelen meghatalmazás a Felek között létrejött Megbízási szerződés előmozdítása és teljesítése érdekében jött létre.” Vagyis Mészáros és Kiss „valamire” már szerződtek a meghatalmazás aláírását megelőzően. De vajon mire?

Ezzel a meghatalmazással Kiss gyakorlatilag korlátlan hatalmat kapott Mészáros gazdasági társaságában. A milliárdos bizalmába férkőzött férfi egyébként nem túl sikeres a gazdasági életben: a cégnyilvántartás tanúsága szerint korábban három társaságban végzett ügyvezetői tevékenységet, illetve rendelkezett tulajdonrésszel - két cég felszámolással, egy pedig kényszertörléssel szűnt meg.

„Ez egyáltalán nem Istvánra vall” - közölte Mészáros ismerőse. „Ő ilyet sosem tenne, mindent egymaga intézett, senkit nem engedett belelátni a lapjaiba. Kizártnak tartom, hogy szabad akaratából, tiszta fejjel adott meghatalmazást egy vadidegennek arra, hogy üzleti- és magánügyeit helyette bonyolítsa. Egyébként pedig: amennyiben minden rendben lenne vele, mi szükség lenne arra, hogy egy számára teljesen ismeretlen ember intézkedjen a nevében? Miért nem az ügyvédjét kérte meg az ügyei szervezésére? Ez számomra érthetetlen és egyben nagyon furcsa.” Az ismerős hozzátette: Makai csapata már birtokba vette Mészáros Csömörön található színesfémhulladék telepét is, ott is az történik, amit ők akarnak.

A céges meghatalmazást dr. Péczely Attila ügyvéd ellenjegyezte, aki egyébként a Fidesz-KDNP hegyvidéki önkormányzati képviselője, Pokorni Zoltán polgármester bizalmasa. A jogász azt követően kapott ügyvédi megbízást Mészáros jogi képviseletének ellátására, hogy a cigányok ellepték a férfi villáját és elzárták őt a külvilágtól. Mészárosnak korábban, 23 évig, dr. B. R. volt az ügyvédje. Mégis: egy szempillantás alatt rúgta ki őt, hogy aztán azonnal dr. Péczelyt szerződtesse a jogi ügyei intézésére. Nem kizárt, hogy a korábbi, mindenről tudó ügyvéd csíphette a cigányok szemét, ezért jobbnak látták „leválasztani” őt Mészárosról.  Nagy kérdés, hogyan került a képbe dr. Péczely Attila? Ki ajánlotta a vállalkozónak? És főleg: miért? A Privatkopo.hu több ismert ügyvédnek is megmutatta a meghatalmazást, amelyet a fideszes ügyvéd ellenjegyzett. A véleményük egybehangzó volt: ők ilyen tartalmú és szövegezésű dokumentumot semmilyen körülmények között nem látnának el a kézjegyükkel, főleg nem, ha felmerül annak gyanúja, hogy a meghatalmazó nincs belátási képességének teljes birtokában.

Mindezek ismeretében különösen érdekes lehet a félresiklott életű milliárdosra rátelepült csapat vezérének személye. A férfi nem ismeretlen a bűnüldöző szervek és az igazságszolgáltatás előtt. A neve: Makai Zsolt.

„Pedagógiai céllal” verték, kínozták a prostituáltakat a Makai-klán tagjai, egyikük ujjpercét le is vágták

A 2000-es évek elején egy barcelonai bárból megszökött magyar prostituált vallomása alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendelt el nyomozást emberkereskedelem és más erőszakos bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A magyar konzulátus segítségével haza jött nő a Pest megyei rendőröknek elmondta, hogy egy magyar bűnszervezet 15-20 fiatal (köztük több 18 év alatti) lányt és asszonyt hurcolt el, és kényszerített erőszakkal prostitúcióra. Áldozataik többségét külföldön eladták, elsősorban a spanyolországi Barcelona környékén lévő bároknak. A külföldön eladott lányok közül többen Magyarországon is prostitúcióból éltek, sokan azonban csak a verések és kínzások hatására voltak hajlandók áruba bocsátani a testüket.

A Makai-klán tagjai olykor pusztán „pedagógiai céllal” verték, kínozták azokat, akik az első szóra nem tették azt, amit parancsoltak, hogy a többiek okuljanak belőle, és eszükbe se jusson ellentmondani nekik. A biztonság kedvéért azért valamennyi lány és asszony útlevelét elvették. Napközben egy koszos-kopott szálláson tartották őket, éjjelente pedig testőrök kísérték őket a lokálokba, bordélyokba. Egy lánynak levágták az egyik ujjpercét, hogy így figyelmeztessék a többieket, mi vár arra, aki ellenkezik.

A rendőrség több hónapos nyomozással azonosította a leánykereskedőket. A Makai Attila, Makai Zsolt és Makai Tamás által irányított, 1998 és 2002 között működött kegyetlen bűnszervezet az 5-ös út környékéről előbb Budapestre parancsolta a lányokat, majd „jól fizető, törvényes munkát” ajánlva, eladta őket Spanyolországba. Az áldozatok számára csak Barcelonában derült ki, hogy spanyol bártulajdonosok rabszolgái lettek, és prostituáltként kell dolgozniuk.

  Makai csuklóján ismét kattant a bilincs: ítélethirdetés 2005 nyarán

Makai Zsoltot a bíróság emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése, valamint kitartottság bűncselekmények elkövetésében mondta ki - jogerősen - bűnösnek és 5 év börtönbüntetésre ítélte.

A büntetés-végrehajtási intézetből szabadulva nem sokáig élvezte a szabad életet az erőszakos bűnöző…

Jobbikos politikus családját rabolta ki Makai bandája: a képviselő életveszélyes sérüléseket szenvedett, lányára fegyvert fogtak

A vádirat lényege szerint Makai Zsolt, valamint két társa ismeretlen személyektől információt szereztek arról, hogy a Jobbik akkori vecsési politikusa, Sz. Attila nagyobb összeget örökölt. Elhatározták, hogy ezt erőszakkal, élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel, illetve a sértettek védekezésre képtelen állapotba helyezésével megszerzik. A kapcsolattartás érdekében mobiltelefonokat szereztek be, felmérték a ház környékét és az elkövetéshez magukat álcázó ruhákat szereztek be.

2008. december 15. napján, 3 óra 50 perckor az I. rendű vádlott, Makai Zsolt és a II. rendű vádlott, K. László, valamint két társuk - egy kőrözés alatt álló BMW típusú személygépjárművel - megjelentek Sz. Attila sértett vecsési házánál. Az elkövetők egyike a házhoz tartozó díszkivilágítás elektromos vezetékét elvágta, illetve a bejárati ajtót egy hengeres tárgy segítségével befeszítette. Ezt követően Makai Zsolt, K. László és két társuk két lőfegyvert és két, emberélet kioltására is alkalmas tárgyat, úgynevezett viperát, továbbá egy 40-60 cm hosszúságú feszítővasat maguknál tartva bementek a házba.

Az ajtó befeszítésével járó hanghatásra Sz. Attila sértett felkelt az ágyból, elment a hálószobájuk ajtajáig, ahonnan látta, hogy az emeletre vezető lépcső aljában egy férfi áll. Rákiáltott a férfira, aki erre felszaladt a lépcsőn és berontott a szobába. Őt követte K. László és még egy társa. Az elsőnek belépő elkövető a nála lévő 40-60 cm hengeres fémtárggyal nagy erejű ütést mért Sz. Attila sértett fejére, amitől a férfi erősen vérezni kezdett. A szobába harmadikként belépő elkövető Sz-né P. Klára sértetthez lépett és kezében tartott fegyvert a sértett fejéhez szorította. Sz. Attila sértettet eközben arra utasította, hogy üljön le „különben megöli az asszonyt”. Ezalatt az elkövetők egyike bántalmazni kezdte Sz. Attilát.

Ezt követően K. László vádlott és egy másik elkövető Sz. Attila sértettet, illetve feleségét megkötözte gyorskötözővel, illetve ragasztószalaggal, akik kérdésre elmondták, hogy merre találhatók az ékszerek és a készpénz. A vádlottak az ékszereket megtalálták, amelyek összesen 760 000 forint értéket képviseltek, illetve 345 000 forint készpénzt is magukhoz vettek.

Makai Zsolt a társai cselekménye alatt a földszinten lévő egyik szobában megtalálta B. Mihályné sértettet, akit - idős kora ellenére - bántalmazással és fenyegetéssel arra kényszerített, hogy menjen fel az emeletre, ahol aztán az asszonyt - a többi sértett mellett - műanyag gyorskötözővel megkötözött.

Ezt követően K. László átment M. Klára fiatalkorú sértett szobájába, akire fegyvert fogott, és ezzel fenyegetve a szülők hálószobájába kísért, majd szintén megkötözött.

Ezután Makaiék - tartva attól, hogy M. Klára sértett korábban mobiltelefonján a rendőrséget értesítette - gyorsan elhagyták a helyszínt. A brutális elkövetők távozását követően M. Klárának sikerült a kezét kiszabadítania és elvágta a szülei kezét rögzítő kötelékeket is, majd rövid időn belül értesítették a rendőrséget.

A járművéhez futó Makai Zsoltot egy, az adott környéken szolgálatot teljesítő, a kőrözés alatt álló járművet ellenőrző rendőrjárőr megállásra szólított fel, majd a menekülő bűnözőt elfogta. Makait elkísérte a sértettek házához, akik felismerték őt, mint az egyik elkövetőt.

A bűncselekmény során Sz. Attila sértett 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes állapotot előidéző sérülést szenvedett el, az eltulajdonított értékek nem kerültek elő, az átélt élmények a család minden tagját, de különösen a gyermek lelki világát jelentősen megterhelték.

Az elkövetőket letartóztatásba helyezték. Makai később házi őrizetbe került - ahonnan megszökött (a rendőrség több hónap bujkálás után elfogta). Az ítélőtábla helybenhagyta az első fokon eljáró bíróság döntését, a brutális bűnözőt 9 év fegyházbüntetésre ítélte.

Ez a férfi és „díszes” csapata (amelynek tagjai között több börtönviselt személy található) „védelmezi” a milliárdos Mészáros Istvánt. A Privatkopo.hu úgy tudja, hogy május elején bejelentés érkezett az üggyel kapcsolatban a BRFK XII. kerületi Rendőrkapitányságához, azonban érdemleges intézkedés eddig nem történt a nyomozó hatóság részéről.

Ahogy azt a cikk elején jeleztük: Mészáros István súlyos fokú alkoholizmusban szenved, pszichiátriai kezelés alatt is állt. Ismerőse szerint feltételezhető, hogy a cigányok kábítószerrel is igyekezhetnek olyan tudatállapotban tartani, hogy ne fejthessen ki ellenkezést akaratukkal szemben, ne ismerje fel, hogy „védelmezői” valójában a megkárosításán munkálkodhatnak.

Többször kezdeményezték a talajt vesztett milliárdos gondnokság alá helyezését - eddig hiába

A bűnügyi portál úgy tudja, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala, XII. Kerületi Hivatal Gyámügyi és Igazságügyi Osztályán már többször kezdeményezték Mészáros István gondnokság alá helyezését (legutóbb az a kórház, amelynek pszichiátriai osztályán kezelték), azonban a hivatal eddig nem látott okot arra, hogy az alkoholizmusa miatt a belátási képességét gyakorlatilag teljesen elvesztő férfit megvédje önmagától, és azzal együtt - az ismerőse feltételezése szerint - a vagyonára pályázó kétes elemektől.

Azt, hogy a rendőrség, valamint a gyámügy látványos „tehetetlenségéhez” van-e köze annak a ténynek, hogy a kerület fideszes polgármesterének bizalmasa, dr. Péczely Attila ügyvéd vette át a vakvágányra sodródott üzletember jogi képviseletét, egyelőre nem tudni. Az ügyvéd ugyanis nem válaszolt a bűnügyi portál kérdéseire, viszont azonnal tájékoztatta a megkeresésről az „önzetlen jótevőket”, Makai Zsoltot és Kiss Józsefet. Utóbbi telefonon igyekezett - perek és feljelentések kilátásba helyezésével - pressziót gyakorolni a Privatkopo.hu jogi képviselőjére, annak érdekében, hogy a tervezett cikk ne jelenjen meg. Nem kétséges: a fideszes ügyvéd eljárása etikátlan volt.

Frissítés: Dr. Péczely Attila felmondta megbízását

Dr. Péczely Attila ügyvéd a mai napon (2020. június 17.) írásban arról tájékoztatta a Privatkopo.hu bűnügyi portált, hogy Mészáros István jogi képviseletére vonatkozó megbízását minden eljárásra kiterjedően megszűntette.

Közölte továbbá, hogy önkormányzati képviselői tevékenysége és ügyvédi munkája, megbízása között semmilyen összefüggés nem állt fenn.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat