Ma: 2025.05.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Megverték és kirabolták a szemtanút
Privátkopó 2024. 06. 11. 10:51:00

Vásárlásból tartott hazafelé biciklivel egy férfi Kiskunmajsán június 7-én délelőtt, amikor útközben idegeneket látott az egyik szomszédos tanyán ólálkodni. A kerékpáros sejtette, hogy betolakodók lehetnek, ugyanis az ingatlan lakatlan volt, ráadásul őt bízták meg a felügyeletével.



A férfi megszólította a két idegent, akik éppen vasakat hordtak az udvarból egy kocsiba. Kérte, hogy tegyék vissza szomszédja holmijait és távozzanak. A tolvajokat és a kocsijukat pedig lefotózta a mobiljával. Az elkövetők semmibe vették a felszólítást, a szemtanúra támadtak, leteperték a földre, és többször megütötték. Ezután elvették a telefonját, amiben a bizonyíték volt, és elmenekültek a helyszínről.

A bántalmazott értesítette az esetről a Kiskunmajsai Rendőrőrs nyomozóit, akik megkezdték a rablók felkutatását. A rendőrök adatgyűjtést végeztek és helyszíni szemlét tartottak, a nyomok pedig néhány órán belül elvezették őket egy 28 éves kiskunhalasi és egy 21 éves kiskunmajsai férfihoz. Még aznap elfogták, majd - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

A páros idősebbik tagját nem először csípték fülön bűncselekmény elkövetése közben. Egy hónappal korábban betört egy másik kiskunmajsai ingatlanba, több szatyornyi holmit rámolt össze, amikor a tulajdonos hazaért. A tolvaj kiugrott az ablakon és menekülőre fogta, de a sértett utolérte, és visszatartotta a rendőrök megérkezéséig. A férfinak a rablás mellett lopásért is felelnie kell.

További friss információk
Bosszúból gázolhatott el több gyermeket egy dégi nő - a gyermekét már hosszú ideje bántalmazták az iskolatársai, az asszony hiába kért, nem kapott szakmai segítséget
A piroson áthajtva ütött el egy biciklist a Fidesz békéscsabai elnöke
Kevin, Rikárdó és hat további cigány egy BMW-ben: ők okozták a balesetet, amelynek következtében egy színésznő és kisfia élet-halál között lebeg
Autóbalesetet okozott és meghalt a főutat versenypályának gondoló Stétz Dániel korábbi Eb-bronzérmes MMA-harcos
Orosz rulettet játszott egy nagyatádi fiú, bele is halt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat