Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Kövekkel támadt rendőrökre a többszörösen büntetett előéletű férfi
Privátkopó 2023. 05. 11. 11:04:00

A nyomozó ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki kövekkel dobálta a vele szemben intézkedő rendőröket, és betörte a rendőrautó szélvédőjét.



Egy Pest vármegyei településen 2023. május 9-én, hajnalban a járőrszolgálatot ellátó rendőrök igazoltattak egy parkban padon ülő férfit. A férfi előbb megpróbálta kivonni magát az igazoltatás alól, majd ugyan eleget tett a rendőri felszólításnak és bediktálta az adatait, azonban az intézkedés alatt közölte, hogy össze fogja törni a rendőrautót.

A rendőrök az igazoltatást követően észlelték, hogy a férfinak egy bírósági végzést kell kézbesíteni, így az irattal nem sokkal később visszamentek a parkba és közölték a férfival, hogy bírósági határozatot kézbesítenek a részére. Az elkövető a rendőrök közlésére úgy reagált, hogy egy erőteljes mozdulattal követ dobott az egyik intézkedő rendőr felé, aki elhajolt, így a kő nem találta el. Ezután a férfi újabb követ dobott a másik intézkedésben részt vevő hivatalos személy irányába is, aki szintén elhajolt, így a gyanúsított a dobásával a rendőrt ekkor sem találta el, de betörte a rendőrautó szélvédőjét.

A rendőrök ezt követően felszólították a férfit cselekményének abbahagyására, de ennek nem tett eleget és szintén egy kővel a kezében dobásra lendítette karját. Ennek megakadályozása érdekében a férfival szemben a járőrök könnygáz spray-t alkalmaztak, majd előállították a rendőrkapitányságra.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki a cselekménye elkövetése előtt három héttel szabadult az ellene emberölés bűntette és hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kiszabott szabadságvesztés büntetésekből. Az ügyészség a kihallgatást követően elrendelte a gyanúsított őrizetét.

Az ügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása, valamint a büntetett előéletére figyelemmel, a bűnismétlés megakadályozása érdekében indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat