A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást, amely eljárásban indítványozta a gyanúsított letartóztatását.
A korrupciós bűncselekmény miatt elrendelt nyomozásában az ügyészség 2023. november 14-én, este, összehangolt eljárási cselekményeket folytatott. A bűnügyi akcióban - amelyben a rendőrség több szervezeti egysége is hatékonyan közreműködött - az ügyészség felkérésére a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség eljárási cselekményeket végrehajtva járult hozzá az eljárás sikeréhez.
A megalapozott gyanú szerint az egyik vidéki büntetés-végrehajtási intézetben körletfelügyelőként szolgálatot teljesítő férfi anyagi ellenszolgáltatásért cserébe rendszeresen vitt be tiltott tárgyakat a szabadságvesztés büntetésüket töltő fogvatartottaknak. A börtönőr szolgálatát felhasználva, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományára vonatkozó rendelkezéseket súlyosan megszegő bűnös tevékenységét hónapokon át - egészen az elfogásáig - folytatta.
A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, kutatásokat, lefoglalásokat hajtott végre, majd a gyanúsítotti kihallgatás után, indítványozta a férfi letartóztatását.
A gyanúsított letartóztatásáról - akinek szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal megszűntették - a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa dönt.
A nyomozás kezdeti szakban van, arról további részletek a büntetőeljárás eredményessége érdekében nem közölhetők. |