A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt. Az elkövető pultosként felháborodott azon, hogy az ittas nő vendég kiborította a sört, összetörte a poharat, ezért dühében megverte.
A vádirat szerint a nő 2023. szeptember elején, egy kazincbarcikai sörözőben pultosként dolgozott. Az egyik nő vendég ittassága miatt a teraszon véletlenül kiborította a sörét, a pohár leesett az asztalról és összetört.
A vádlott ezen feldühödve odament a nőhöz, trágár módon szidalmazta és meglökte. A vendég a földre esett, ekkor a pultos a háton fekvő sértett fejét előbb tenyérrel ütötte, majd többször ököllel mindaddig ütlegelte, amíg látható sérüléseket okozott. A nő ekkor otthagyta, visszaindult a sörözőbe. A sértett viszont felállt a földről, indulatában szidalmakat kiabált a vádlott után, aki erre visszajött, ismét a földre lökte a nőt és újból többször megütötte.
A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását indítványozta. |