Ma: 2023.09.10. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Megöléssel fenyegetett egy nőt a 35 éves rabló
Privátkopó 2023. 05. 08. 14:21:00

A tolnai járőrök fogták el azt a jelenleg Tolnán lakó faddi férfit, akit a tulajdonos megzavart, miközben értékek után kutatott a lakásában. A tetten ért tolvaj elvette a hazaérkező nőtől a telefonját, készpénzét és megöléssel fenyegette, amennyiben elszökik, vagy segítségért kiabál.



Egy tolnai férfi tett bejelentést 2023. május 6-án, délelőtt fél tíz körül a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába arról, hogy a szomszédjában lakó nő házába betört valaki.

A Tolna Rendőrőrs járőrei érkeztek elsőként a helyszínre. A szinte sokkos állapotban lévő asszony elmondta, a boltba ment kerékpárral vásárolni, előtte a házat, utcai kaput bezárta, a hátsó teraszajtó csak csukva volt. Amikor hazaérkezett, látta, hogy a szobában valaki mindent felforgatott, egy másik helyiségben pedig meglátott egy ismeretlen férfit, amint kutat a szekrényekben. Ezután kérdőre vonta az idegent, majd kifutott az udvarra. A férfi utánament és megfenyegette, ha segítségért kiabál, vagy szökni próbál, megöli. Közben elvette a nála lévő telefont és a szatyrát is, a benne lévő pénztárcából kivette a készpénzt. Ezután visszahúzta magával a lakásba a nőt, ahol tovább folytatta a kutatást. Ezt kihasználva a sértett az utca irányába ki tudott menekülni, így tudott segítséget kérni.

A megadott személyleírás alapján a járőrök hamarosan elfogtak egy jelenleg Tolnán lakó 35 éves faddi férfit, akinél találtak több, feltehetően a lakásból származó értéktárgyat is, valamint alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot.

Az elfogott rablót előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

További friss információk
Kiccsaládok konfliktuskezelése: szerszámnyelek, szélvédőbetörés és lövöldözés - csak a szokásos
Bűnügyi őrizetben a kazincbarcikai zsaroló - 17 éves barátnőjét prostitúcióra kényszerítette
Tizenhat év fegyházbüntetést kapott egy vadember a családtagjai terrorizálása miatt - a kislányát szexuálisan molesztálta
Aluljáróban bántalmazták a sértettet
Már súlyosabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a magyar labdarúgó-válogatott volt csapatkapitányát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat