Ma: 2025.05.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Elhúzzák a nótájukat: három embert vádolnak azzal, hogy csúszópénzt kértek a Miniszterelnöki Kabinetiroda pályázatán
Privátkopó 2024. 10. 25. 6:00:00

A Fővárosi Törvényszék október 22-én tartott előkészítő ülést annak a három férfinak az ügyében, akiket a „Muzsikáló Magyarország 2018” pályázattal kapcsolatban vesztegetés elfogadásának bűntettével vádol az ügyészség. A vádirat szerint egy, a magyarországi cigányzene támogatására és népszerűsítésére irányuló pályázatban a közalkalmazotti jogviszonyban lévő I., II. és III. rendű vádlott több alkalommal jogtalan előnyt, azaz „visszacsorgatást” kért a pályázatban nyertes éttermekben játszó zenészektől.



A Miniszterelnöki Kabinetiroda 2017-ben indította el a Hagyományok Házával a Muzsikáló Budapest pályázati programot, a cél az volt, hogy minél több étteremben, kávézóban, csárdában, vendéglátóhelyen legyen élő cigányzene. A 2018-ban kiírt pályázaton első körben 16 helyszín (8 vidéki és 8 budapesti étterem) kapott lehetőséget arra, hogy minimum három órában 4-5 fős cigányzenekart foglalkoztassanak. Aztán 75-re bővítették a részt vevő éttermek számát. A programért Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott felelt.

A Fővárosi Főügyészség az I. rendű vádlottat 26 rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, a II. rendűt 8 rendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, a III. rendűt pedig 4 rendbeli, vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja.

Az előkészítő ülésen a vádat képviselő ügyész azt kérte, hogy a bíróság az I. rendűvel szemben 8 év, a II. rendűvel szemben 5 év, míg a III. rendűvel szemben 2 év börtönbüntetést szabjon ki. Indítványt tett továbbá különböző mértékű pénzbüntetés kiszabására, valamint közügyektől és közalkalmazotti jogviszony keretében végzendő foglalkozás gyakorlásától történő eltiltásra is.

A vádlottak nem ismerték be a bűnösségüket, ezért a bizonyítási indítványok után a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet, amit nyomban meg is kezdett. A tárgyalás során érdemi vallomást csak a III. rendű vádlott tett.

Az eljárás 2025. január 28-án tanúkihallgatásokkal folytatódik.

További friss információk
Több tucat hamis személyi igazolványt állítottak elő, amelyekkel ingyen szereztek meg mobiltelefonokat
Károsultból pénzmosó
Károsultból pénzmosó
Egymilliárd forintos számlagyárat számolt fel a NAV - három gyanúsítottat tartóztattak le
Utalványokkal trükköztek a csaló cégvezetők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat