Ma: 2025.05.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Két rab a zárkaajtó kilincsébe akart áramot vezetni
Privátkopó 2025. 05. 05. 10:44:00

3 év fegyházbüntetésre, illetve 2 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a két rabot, akik áramot akartak vezetni a zárkaajtóba. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a büntetések súlyosítását indítványozta. 



Az elsőfokú ítélet szerint a két férfi a Szegedi Fegyház és Börtönben ugyanabban a zárkában töltötte a büntetését. Az őrök nem engedték, hogy a másik zárkában elhelyezett fogvatartottak kávét és dohányárut juttassanak át hozzájuk, valamint a férfiak a koronavírus járvány miatt tartottak attól, hogy elkülönítik őket. A rabok a haragjukat pedig a hivatásos állományú dolgozókon akarták levezetni.

A két elítélt 2020. szeptember 18-án megegyezett abban, hogy az elektromos hosszabbítót megbontják, abból a vezetéket kihúzzák, és a fém zárkaajtó kilincsébe vezetik az áramot azért, hogy a belépő felügyelőnek halálos áramütést okozzanak. Az egyik férfi megkezdte a hosszabbító megbontását, cselekményüket azonban befejezni nem tudták, mivel arra fény derült.

A Szegedi Törvényszék emberölés előkészületének bűntette miatt az egyik férfit - mint többszörös visszaesőt - 3 év fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra, a másik férfit - mint visszaesőt - 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

Az ítélet ellen az ügyészség a büntetések súlyosításáért, a védelem pedig felmentésért fellebbezett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a két férfi további bűncselekményeket is megvalósított, így cselekményeik eltérő jogi minősítése, valamint a velük szemben kiszabott büntetések lényeges súlyosítása indokolt.

Az ügy - másodfokon - a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

További friss információk
Több tucat hamis személyi igazolványt állítottak elő, amelyekkel ingyen szereztek meg mobiltelefonokat
Károsultból pénzmosó
Károsultból pénzmosó
Egymilliárd forintos számlagyárat számolt fel a NAV - három gyanúsítottat tartóztattak le
Utalványokkal trükköztek a csaló cégvezetők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat