Ma: 2022.05.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Költségvetési csalás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Szakoly volt polgármesterét
Privatkopo.info 2022. 01. 14. 5:44:00

Költségvetési csalás miatt egy év és hat hónap - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly korábbi független polgármesterét.



A bíróság határozatában a volt településvezetőt két évre eltiltotta a polgármesteri, polgármesteri referensi és a civil szervezetek vezető tisztségviselője foglalkozás gyakorlásától is. Az ügy másodrendű vádlottját, a falu korábbi alpolgármesterét 280 ezer forint pénzbüntetésben, két korábbi önkormányzati képviselőt - a büntetőügy harmad- és negyedrendű vádlottját -, valamint az ötödrendű, az önkormányzatnál korábban jegyzőként dolgozó vádlottat megrovásban részesítették.

A bűnügy lényege: a község önkormányzata a képviselő-testület hozzájárulásával 2009-ben több mint 11,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a helyi óvoda bővítésére, a pályázatban megjelölt bővítés azonban 2010. június 30-ig nem valósult meg. A bíróság álláspontja szerint a szerződést aláíró volt alpolgármester és az azt ellenjegyző jegyző nem tett semmit az óvoda bővítéséért, ehelyett a támogatási összeget az önkormányzat működési költségeire fordították. Emellett a támogatást úgy tüntették fel az önkormányzat 2010-es, az államkincstárhoz is benyújtott beszámolójában, mintha azt ténylegesen a beruházásra fordították volna. Pedig ezt az összeget, mivel a beruházás elmaradt, vissza kellett volna fizetni.

A beszámoló ilyen tartalmú elkészítésére az elsőrendű vádlott, az akkori polgármester adott utasítást.

A második tényállás alapján 2016-ban a Magyar Államkincstár felfüggesztette Szakoly állami normatív finanszírozását, így az önkormányzat nem tudta kifizetni dolgozóinak bérét. Emiatt az elsőrendű vádlott - polgármesterként - azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy az önkormányzati dolgozók bérét a közfoglalkoztatás kiadásainak fedezetére szolgáló, kormányhivatali forrásból származó pénzből fizessék ki. A 2016. május 5-én megtartott testületi ülésen a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottak képviselőként a határozatot annak ellenére megszavazta, hogy tisztában volt annak szabálytalanságával. A testület egy későbbi ülésén is a korábbival megegyező tartalmú döntést hozott.

A határozatok alapján a volt polgármester intézkedett, hogy az elkülönített alszámlán kezelt támogatási összegből 20 millió forintot az önkormányzat saját dolgozói bérének kifizetésére fordítsanak.

A harmadik tényállás szerint a helyi sportegyesület elnökeként is tevékenykedő volt polgármester a sportegyesületnek járó, a sportpálya felújítására és utánpótlás-nevelésre kapott több mint 31 millió forint tao-támogatást az önkormányzatnak utaltatta át, így azt céljától eltérően használta fel, amivel a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozott.

Az ítélet a harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak esetében jogerőre emelkedett, az első- és másodrendű vádlottak nyilatkozataikat az ítélet kézhezvételét követően tehetik meg, védőik három nap gondolkodási időt tartottak fenn. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet.

További friss információk
Közel félmilliárddal károsította meg ügyfeleit egy csaló férfi - ilyen az „olajos szakma”
A nyomozók hazahozták az unokázós „keresztanyut”
„Társkeresés”: százezrekkel húzott le egy 81 éves bácsit egy 40 éves nő
Milliókat kértek a vállalkozótól az állítólagos adóügye befolyásolására hivatkozással
200 ezer forintért cserébe állított ki hamis orvosi igazolásokat elítélteknek egy budapesti doktornő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat