Ma: 2024.10.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Terrorcselekménnyel fenyegetett egy 43 éves férfi
Privátkopó 2024. 06. 14. 10:50:00

Németországból hoztak Budapestre a rendőrök egy magyar férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több rendvédelmi szervezetnek küldött fenyegető üzenetet, illetve egy celebet is zaklatott.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya folytat eljárást egy 43 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint 2023. január 29-én több magyar rendvédelmi szervnek küldött e-mailt, amelyben azzal fenyegetőzött, hogy embereket fog meggyilkolni, amennyiben családját nem telepítik külföldre.

A Németországban élő magyar állampolgár 2023 első fél évében közösségi oldalán keresztül egy ismert magyar fotómodellnek is számos életveszélyes fenyegetést tartalmazó, illetve trágár üzenetet küldött.

A budapesti nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, akiről a KR Nemzeti Nyomozó Iroda segítségével megállapították, hogy Németországban él. A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) közreműködésével az is kiderült, hogy a férfi külföldön is követett el hasonló bűncselekményeket, azonban bejelentett lakcímén nem találták a helyi hatóságok.

H. Csaba ellen ezért belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, amelynek eredményeként 2024. április 4-én a német rendőrök elfogták. A férfit a NEBEK és a Készenléti Rendőrség munkatársai június 12-én repülővel hozták Magyarországra, ahol átadták a fővárosi rendőröknek.

A gyanúsítottat a BRFK Bűnügyi Főosztály nyomozói terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett és zaklatás vétség miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

További friss információk
Jogerősen 7 év börtönbüntetésre ítélték a gyermekpornográfiával vádolt férfit
Ennyit ér Magyarországon egy gyermek élete: csupán felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a sofőrt, aki miatt meghalt a tűző napon leparkolt buszban felejtett 4 éves kislány
Az ügyészség szerint megalapozatlan az ítélet a Ferihegyi úti halálos karambol ügyében
Letartóztatásban a családját zaklató, kisgyermekei megölésével fenyegetőző barom
Súlyosabb büntetést kér az ügyészség az ötéves gyereket molesztáló vén pedofilra
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat