A karcagi rendőrök közúti ellenőrzés során találtak kábítószert egy párosnál. Minden tagadnak, de őrizet alatt gondolkodhatnak tettükről.
Két karcagi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023 szeptembere óta rendszeresen, anyagi haszonszerzés céljával kábítószert adtak el helyi lakosoknak.
A rendőrök május 31-én, Karcag belterületén - közúti ellenőrzés során - intézkedtek a párossal szemben. A nő ruházatából 207 grammnyi kábítószer gyanúját keltő anyag került elő. A tetteseket előállították a rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az élettársak a tárgyi bizonyítékok ellenére is tagadták bűnösségüket, vallomást sem tettek.
A náluk végzett kutatás során 620 ezer forintot, 100 eurót, személygépkocsit, továbbá több értékes karórát, ékszereket, játékkonzolt, műszaki cikket foglaltak le a nyomozók.
A 30 éves férfit és a 28 éves nőt a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. |