Ma: 2021.10.08. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Négy nőt és három férfit gyanúsítanak kábítószer-kereskedelemmel a debreceni nyomozók
Privatkopo.info 2021. 10. 08. 10:53:00

A debreceni rendőröknek 2020-ban jutott a tudomására, hogy Debrecenben egy férfi kábítószerrel kereskedik. A nyomozók részletes adatgyűjtésbe kezdtek, minden információt, adatot megvizsgáltak, nem akartak egyetlen elvarratlan szálat sem hagyni. Az utolsó gyanúsítotti jegyzőkönyvek 2021. október 6-án kerültek lezárásra.



A gyanú szerint B. Daniel volt az, aki több ismerősét is ellátta kábítószerrel, ők azonban a megvásárolt marihuánát továbbértékesítési céllal szerezték be. A nyomozók összesen négy nőt és három férfit állítottak elő a rendőrkapitányságra kábítószer-kereskedelem gyanújával. Közülük a 29 éves B. Dánielt, valamint egyik vásárlóját, a 24 éves N. Rolandot gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásukra, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

A marihuána terjesztéssel gyanúsított további öt személy az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozóinak munkája több fogyasztó azonosítására is kiterjedt, nekik kábítószer birtoklása vétség miatt kell felelniük.

További friss információk
Négy nőt és három férfit gyanúsítanak kábítószer-kereskedelemmel a debreceni nyomozók
Üzletszerű kerítés miatt kapcsoltak le egy biatorbágyi párt az NNI nyomozói
Kábítószert termesztett a kutató botanikus és az aranykalászos mezőgazdász
Hoteltulajdonos és taxis segítette a pécsi „madamot”
Álrendőr károsított meg egy külföldi házaspárt Budapesten
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat