Ma: 2024.10.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Gyermekpornográfia miatt ítéltek nyolc és fél évre egy (volt) katonát
Privátkopó 2023. 11. 17. 12:03:00

Gyermekekről készült pornográf felvételek gyűjtése miatt ítélt nyolc és fél évre egy katonát a Fővárosi Ítélőtábla. Az időközben leszerelt férfinak szerződéses katonaként került a birtokába több mint kétezer olyan kép, amin 18 év alatti szerepel.



A 2131 fotó közül 2005 felvételen 12. és 18. életév közötti, míg 34-en 12 év alatti gyermekek szerepelnek, akiket sanyargatással, erőszakkal vettek rá szexuális cselekmények végzésére.

A másodfokú, jogerős ítélet helybenhagyta az első fokon született határozatot, ami 8 év és 6 hónap börtönre, 9 év közügyektől eltiltásra ítélte az egykori katonát, illetve „végleg eltiltotta minden olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek részeként 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi, vagy befolyási viszonyban állna.”

További friss információk
Provokálta, majd rálőtt a szomszédjaira
A nyomozók 2 év elteltével fogták el a bodrogkisfaludi idős asszonyt kirabló trógert
Fogva tartotta, megverte az élettársa - csak úgy tudott szabadulni, hogy késsel többször megszúrta magát
Az éj leple alatt rabolt a „navajonki”
Gyereklányokat kényszerítettek prostitúcióra a cigányok
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat