Ma: 2023.11.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Befejezte a nyomozást a NAV az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára ügyében
Privátkopó 2023. 01. 20. 7:19:00

Befejezte az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi számlagyára ügyében a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); az elkövetők több mint 1 milliárd 200 millió forintot csaltak el a költségvetésből - közölte az adóhivatal.



Három éve fogták el a számlákra szakosodott bűnszervezet vezetőjét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A pénzügyőrök több mint 170 helyszínen csaptak le a budapesti számlagyár tagjaira, és ékszereket, órákat, bankszámlákat és több luxusingatlant is zároltak, köztük a számlagyár vezetőjének csaknem kétszázmillió forintot érő házát is. A bűnszervezet tagjaitól több mint 1 milliárd forint vagyont vontak el.

A megalapozott gyanú szerint az elkövetők több tucat, strómanok által vezetett céget hoztak létre, vevőiknek valódi teljesítés nélküli számlákat állítottak ki, akik így csökkenteni tudták a fizetendő áfájukat. A megrendelők a fiktív szolgáltatások árát átutalták a számlagyár cégeinek, majd 12-13 százalékos jutalék fejében pénzüket visszakapták. Ezzel több, mint 1 milliárd 200 millió forintot csaltak el a költségvetésből.

A nyomozás befejezését követően a bűnszervezet 74 tagja ellen emelhetnek vádat, és akár 25 év börtönbüntetést is kaphatnak - egyenként.

További friss információk
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Dunaferr elfoglalása és a Borkai-féle szexvideó ügyénél is felbukkant Mikó Istvánt
30 ezer forint „díjazásért” 3 milliót próbált tisztára mosni
Idős áldozata összes pénzét megszerezte egy szerelmet színlelő cigány lotyó Budapesten
Csaló önkormányzati dolgozót ítéltek felfüggesztett szabadságvesztésre Győrben
Nem létező takarmányt adott el egy fiatal nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat