Ma: 2024.07.12. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Évek óta a Nemzeti Nyomozó Iroda célkeresztjében a 26 éves kábítószer-kereskedő
Privátkopó 2024. 06. 14. 9:25:00

Egy tavaly elfogott, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, 26 éves kábítószer-kereskedő körül egyre jobban szorul a hurok. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) egymás után deríti fel a hozzá köthető ügyeket és a vele kapcsolatban álló dílereket. Legutóbb egy szerb férfi kezén kattant a bilincs.



A 26 éves M. V. ellen évek óta eljárást folytatnak a hatóságok. Neve már 2017-ben felmerült egy külföldről hazánkba hozott drogszállítmánnyal kapcsolatban. Abban már vádat is emeltek ellene, bár ügyében ítélet még nem született. Azonban ezt követően sem állt le a kábítószer-terjesztéssel.

A KR NNI 2021-ben kezdett eljárást a budapesti fiatalember ellen. A nyomozók kiderítették, hogy nemzetközi alvilági kapcsolatainak köszönhetően külföldről behozott drogok értékesítéséből tartotta fenn magát. A gyanú szerint olasz és szerb kábítószerdílerekkel is kereskedett. Hazánkban két drogdeponáló helyet is fenntartott. Az egyik egy budapesti istállóban volt, míg a másik egy Bács-Kiskun megyei tanyán. A drogterjesztést azonban évekig nem sikerült rábizonyítani.

A felderítésben a fordulópontot az hozta meg, amikor 2022 szeptemberében, külföldön elfogták az olasz társát, aki ellen a magyar rendőrség európai elfogatóparancsot adott ki. A férfi a nyomozóknak bevallotta, hogy még 2019-ben a budapesti istállóban M .V.-nek 37 kg. marihuánát adott át. Érdekesség, hogy a rendőrségnek épp M. V. adta át akkor a kábítószert azzal, hogy ahhoz semmi köze, csak az öltözőjében találta.

A nyomozók ezt követően - 2023 márciusában - elfogták M. V. két magyar társát, egyiküket kábítószer birtoklásával, míg a másikat kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg. A náluk tartott kutatásokkor marihuánát és kokaint foglaltak le a rendőrök.   

Egy hónappal később már M. V. kezén is kattant a bilincs, ahogy egy harmadik társáén is. A gyanú szerint ők egymás között ketaminnal üzleteltek. Egy elszámolási vita okán - ami 1,5 millió forintnak megfelelő ketaminról szólt - M.V. megverette a férfit, aki nem akart neki fizetni. Így a kábítószer-kereskedelem mellett a 26 éves férfinak önbíráskodás miatt is felelnie kell.

A letartóztatásával kapcsolatos bírósági meghallgatásán saját magát leplezte le azzal, hogy egy olyan feljegyzést készített, ami arra utalt, hogy a budapesti istállóban több kilogramm kábítószer lapul. A nyomozók az istálló feletti padláson meg is találták a 7 kg. marihuánát. A gyanúsított jelenleg letartóztatásban van, miközben a nyomozók egyre több terhelő bizonyítékot derítenek fel, és egyre inkább szélesítik az ügyet.

Legutóbb, június 4-én a KR NNI Bűnszervezetek Elleni Osztálya M. V. szerb társát fogta el. A gyanú szerint 2022 tavaszán a férfi legalább 200 üveg ketamint adott el M. V.-nek a Bács-Kiskun vármegyei tanyán. 

Az ügynek itt koránt sincs vége. Ugyan a nyomozók már eddig is közel 45 kg. marihuánával és több száz üveg ketaminnal hozták összefüggésbe M. V.-t, de céljuk nem más, mint hogy a 36 éves budapesti férfi teljes kapcsolatrendszerét felderítsék, és a hozzá köthető valamennyi társát elfogják.     

További friss információk
Strómanok világa: eldobott építőipari cégek, köddé vált tízmilliók
Szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette a beteget a háziorvos
Példás büntetéssel sújtották a pedofil visszaesőt
A szülők megvesztegetésével is próbálkozott a kilencéves kislányt terrorizáló úgynevezett tanító
Szorgos család: Soroksáron és Kiskunlacházán termesztették a marihuánát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat