Mikó Istvánt - első fokon - a Pest Központi Kerületi Bíróság még tavaly ősszel folytatólagosan, különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények miatt három év börtönbüntetésre, három év közügyektől eltiltásra, továbbá 2,1 millió forint pénzbüntetésre ítélte, mindemellett pedig három évre eltiltotta attól, hogy gazdasági társaság vezető tisztségviselője legyen.
A férfi fellebbezett és felmentését kérte, mivel a vádpontok szerinte nem állták meg a helyüket, a 12-13 évre visszanyúló ügyben szerinte nem ért senkit kár, a kifogásolt szerződések pedig teljesültek. A Fővárosi Törvényszéket azonban nem győzte meg, így helybenhagyták a korábbi ítéletet.
Az ítélethirdetésből - amit másfél-kétórás tanácskozás előzött meg - az körvonalazódott, hogy egyebek mellett munkagépekre tulajdonjogfenntartással kötött adásvételi szerződésekről volt szó a büntetőperben. Nem teljesítés miatt, más követelések kiegyenlítésére azonban a gépeket eladták, és a Mikó-cég számlájára befolyó pénzek azután ugyanazon érdekkör más cégeihez vándoroltak, illetve maga Mikó vett fel belőlük milliós összegeket. A bíró bizonyítékként hosszan sorolta az összegek beérkeztét és a kifizetések, pénzfelvételek ehhez közel eső dátumait. A másodfokú bíróság az elsőfokkal egyezően igazoltnak látta, hogy idegen dologgal való rendelkezésről és saját haszonra történő felhasználásról, azaz sikkasztásról volt szó. Az elkövetési érték számba vételénél a bíró közel 150 millió forintig jutott.
Mikó Istvánt még 2021. december 18-án tartóztatták le befolyással üzérkedés vádjával, a férfi egészen pontosan „vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt” zajló nyomozásban lett gyanúsított, három másik személlyel együtt. Szintén 2021-ben Mikó üzleti partnerét, azt a Tóth Csabát is letartóztatták, aki már több mint két évtizede biztosít futballmérkőzéseket. Őt több társával együtt a Nemzeti Adó-és Vámhivatal költségvetési csalás és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja.
Tóth a városligeti tiltakozások során vált a szélesebb nyilvánosság előtt ismertté, amikor a beruházás ellen tüntető ligetvédő aktivistákkal került konfliktusba. Neve felbukkant a Borkai-ügyben is, mert tanúvallomások szerint közbenjárt abban, hogy kiderítse, kik zsarolták meg a korábbi győri polgármestert. Mikó István pedig Tóth partnereként a megjelent hírek szerint elvette a Borkai Zsolték adriai orgiáján készült felvételeket attól az M. Richárdtól, akihez azok elkerültek még jóval azelőtt, hogy 2019-ben a Borkai-botrány kirobbant volna. M. Richárd attól az F. Gábortól kapta a felvételeket, aki gyanúsított lett a Borkai-ügyben.
Mikó István neve a Dunaferr-botrányban is ismertté vált, amikor is egy általa vezetett, biztonsági emberekből álló zsoldoscsapat megpróbálta elfoglalni a dunaújvárosi vasmű területét.
Mindazonáltal messze nem ez az egyetlen esete Mikónak az igazságszolgáltatással. Korábban befolyással üzérkedés miatt egy időre letartóztatásba került. Legutóbb pedig arról írt a 24.hu, hogy eltűnt a „dr.” titulus a neve elől, pedig a „megoldóember” évek óta így írta alá a dokumentumokat a vezetésével működő társaságoknál. |