Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Volt találkozó a korrupt Schadl, a lefizetett államtitkár, Völner és a „jó miniszter asszony”, Varga Judit között
Privátkopó 2023. 01. 30. 6:48:00

A korrupcióval, pénzmosással hivatali visszaéléssel és még számos bűncselekménnyel gyanúsított bírósági végrehajtói kar elnöke ellen bizonyítékok tárházát vonultatta fel a nyomozó hatóság, lehallgatások mutatják, hogy lefizetett egy államtitkárt, és más végrehajtók kinevezését segítette, cserébe, ha azok visszacsorgattak számára pénzt.



A több mint egy éve rácsok mögött ülő Schadl György gyanúsítotti kihallgatásán azt mondta, csak azért kapott olykor pénzt a végrehajtóktól, mert korábban kölcsön adott nekik, és Völner Pállal pedig hétköznapi figyelmességként csak italt ajándékoztak egymásnak.

A Rtl.hu szerint Schadl a vallomásában azt mondta, döbbenten olvasta a nyomozati anyagban leírtakat, és tagadta, hogy ő vagy a volt igazságügyi államtitkár bűncselekményt követett volna el, együtt intézték a végrehajtói kinevezésüket.

Schadl György szerint a kiadásokat/bevételeket rögzítő „Házipénztár” nevű táblázatot ő soha nem látta, abba soha nem is írt, azt pedig nem árulta el, honnan voltak a táblázatban szereplő összegek, az egyes rövidítések (amelyek azonosak a vádiratban szereplő végrehajtók monogramjaival), mit jelentenek.

Azt mondta, nem adott készpénzt Völner Pálnak, de azt elismerte, járt nála Nyergesújfalun, mert egyeztetniük kellett. Hogy hogy jön ide dr. Völner Pál, arról viszont még elképzelésem sincs, mondta. Azt mondja, a kievezések egy másik államtitkárhoz tartoztak, de neki „fogalma sincs” hogyan választották ki a minisztériumban a nyertes pályázókat, és hogy ő nem próbálta befolyásolni az eljárást.

Közben Hadházy Ákos független parlamenti képviselő - a nyomozati anyagokra hivatkozva - közösségi oldalán azt írta, hogy Völner, Schadl és Varga Judit miniszter között létrejött az a találkozó, amit Schadl kért, és ezen a találkozón „éppen arról volt szó, amiért a legkorruptabb végrehajtó jelenleg is rács mögött van: a végrehajtói praxisok pénzért történő adás-vételéről". Ezért Hadházy azt gondolja, hogy Varga Judit, akit a rendőrség ki sem hallgatott a minisztériumában zajló bűncselekmények miatt, „minimum bűnrészes”.

Valamit mondania kellene már az igazságügyi miniszternek, mert ez egyre kínosabb rá nézve.

További friss információk
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
Volt találkozó a korrupt Schadl, a lefizetett államtitkár, Völner és a „jó miniszter asszony”, Varga Judit között
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat