Országos akció keretében számolta fel a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága azt a bűnszövetséget, amely 2022 óta egy hierarchikusan működő céghálózaton keresztül csaknem hárommilliárd forint áfát került meg - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A gyanúsítottak informatikai eszközöket és alkatrészeket hoztak be uniós tagállamokból, majd egy belföldi számlázási láncolaton keresztül értékesítették tovább, miközben az áfát szisztematikusan elmulasztották (értsd: eszük ágában sem volt) befizetni.
A szervezet egy olyan számlázási láncolatot működtetett, amelynek célja a belső piacról származó termékek levonható adóval történő belföldi beszerzésének biztosítása volt.
A pénzügyi nyomozók május 23-án 16 helyszínen hajtottak végre rajtaütést a Bevetési Igazgatóság és a MERKUR egységeinek támogatásával. A bűnszövetség vezetőit több helyszínen is kommandósok ébresztették álmukból, majd a győri nyomozók, bevetési járőrök és IT-szakértők közösen kutattak bizonyítékok után. Az akció során 7 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hármat őrizetbe vettek, és a Győri Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat. A NAV összesen 650 millió forint értékben zárolt luxusingatlanokat, nagy értékű gépkocsikat és bankszámlákat.
A nemzetközi bűnszövetség egy soknemzetiségű strómanhálózattal dolgozott: az ügyvezetők között kínai, ukrán és román állampolgárok is voltak. Az általuk irányított bukócég-hálózat egyik szereplője sem fizette be az áfát a kiállított számlák után, amellyel a szervezet közel hárommilliárd forinttal károsította meg a költségvetést. A nyomozás során a NAV informatikai szakemberekkel együttműködve rögzítette a digitális nyomokat is.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az adóhivatal. |