Ma: 2025.09.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Közérdekű címek, telefonszámok
Kikötői konténerből akarta elvinni a kokaint
Privátkopó 2025. 09. 29. 12:09:00

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott egy 35 éves férfival szemben, aki banánszállító konténerbe rejtett kokaintömböket akart megszerezni. A vádhatóság fegyházbüntetést, annak végrehajtását követően végleges hatályú kiutasítást indítványozott az országból.



A vádirat lényege szerint az albán állampolgár férfi tudta, hogy 2023. november 10-én egy olyan konténer érkezik egy Budapest XXI. kerületi kikötői telephelyre, amelyben jelentős mennyiségű kokaint rejtettek el. A tömbösített kábítószert a kereskedők Ecuadorból fuvaroztatták hajón és vasúton Magyarország területére, úgy, hogy azt egy banánszállítmányt tartalmazó konténer padlószerkezetében csempészték.

A vádlott másnap két, eddig ismeretlenül maradt társával - sí maszkban- a telephelyen tárolt üres konténerhez ment, azt felnyitották. A magukkal vitt szerszámokkal megbontották a konténer padlózatát, hogy hozzáférjenek a kábítószerhez, amit az e célra magukkal vitt nagyméretű táskákban terveztek elszállítani a helyszínről. Ekkor azonban tetten érte őket a telep biztonsági őre, akit meglátva az elkövetők - a szerszámokat és táskákat hátrahagyva - elmenekültek. A konténer padlószerkezetében elrejtett, közel 155 kilogramm tömegű kokaint ezt követően megtalálták, majd azokat a rendőrség lefoglalta.

A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő férfit különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása bűntettének kísérletével vádolta meg vádiratában, vele szemben fegyházbüntetést, annak végrehajtását követően végleges hatályú kiutasítást indítványozott az országból.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat