A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott azzal a férfival szemben, aki a pénzéért végzett az édesapjával. A nyomok és a holttest eltüntetésében a felesége is részt vett.
A vádirat szerint a 42 éves férfi és 50 éves felesége folyamatosan anyagi nehézségekkel küzdöttek, amit csak a férfi édesanyjától kapott összegekkel tudtak enyhíteni. Az anya 2021-ben elhunyt, utána férje és fia - a vádlott - örököltek. A férfi a vagyont néhány éven belül felélte, a vállalkozása becsődölt, emiatt a feleségével kölcsönökre szorultak. Ekkor merült fel bennük, hogy a férfi édesapjától fognak - akár bűncselekmény útján is - pénzt szerezni. A vádlottak tudták, hogy a sértett jelentős pénzbeli és ingó vagyonnal rendelkezik, emellett azt gondolták, hogy a szülői házban lehet széf is.
A házaspár elhatározta, hogy megölik a sértettet, ezért 2024. január 30-án, a budapesti házához mentek. A férfi végzett édesapjával, majd a nyomok és a holttest eltüntetésében a felesége is részt vett. A házaspár röviddel a bűncselekmény után beköltözött a házba, amelyben folyamatosan keresték az állítólagos széfet.
Az ügynek vádlottja még két férfi - a nő korábbi kapcsolatából származó, 29 éves fia és a fiának az ismerőse. A 29 éves férfi tudta, hogy anyja férje ellen emberölés gyanújával büntetőeljárás indult, valamint azzal is tisztában volt, hogy édesanyja továbbra is a házban lakik és onnan folyamatosan értéktárgyakat értékesít. A férfi ezután segített anyjának a néhai sértett értékeire - például festményekre, valamint díszfegyverekre, vázákra - vevőket találni. Az egyik ilyen vevő egy ismerőse volt, ő az ügy negyedik vádlottja. Ez a férfi kirívóan értéken alul vásárolt meg 45 festményt, amelyeket aztán egy külföldi piacon értékesített.
A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő házaspárt - a nőt, mint bűnsegédet - előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és velük szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását indítványozta, a feltételes szabadság lehetőségének kizárásával.
A másik két férfival szemben pénzmosás bűntette a vád, ellenük végrehajtásában felfüggesztett börtön-, valamint pénzbüntetés az indítvány. |