A Pécsi Járási Ügyészség pénzmosás bűntettével vádol két nőt, akik csalásból származó pénzeket fogadtak bankszámlájukon.
A vádirat szerint egy ismeretlen elkövető 2024 februárjában az interneten ismerkedett meg egy nővel, akinek a bizalmába férkőzött és rávette arra, hogy több mint 20 millió forintot utaljon át különböző bankszámlákra. Az egyik számla az idősebb vádlotté volt, aki a számlára érkező, több mint 1 millió forintot készpénzben felvette, majd azt egy kriptovaluta ATM-en keresztül kriptovaluta tárcákba feltöltötte.
A sértett közel 20 millió forintot utalt át a másik vádlott, egy 57 éves nő számlájára, aki szintén kriptovalutát vásárolt a pénzből. Ez a vádlott korábban 2022-ben szintén az interneten ismerkedett meg egy férfival, akivel „romantikus” kapcsolatba került, és aki 20 millió forintot csalt ki tőle különböző indokokkal. Ez az ismeretlenül maradt elkövető kereste meg a vádlottat azzal, hogy fogadja számláján a sértett utalását. A vádlott ezt annak ellenére megtette, hogy korábban ő is az elkövető csalásának áldozatává vált.
Ez a vádlott nő 2024 májusában is fogadott bankszámláin csalásból származó pénzeket, 1,1 millió forintot, amely összegből szintén kriptovalutát vásárolt.
A két nő cselekménye pénzmosás bűntettének minősül, mivel bűncselekményből származó pénzzel végeztek pénzügyi műveleteket. Ez a bűncselekmény 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. |