Ma: 2026.08.12. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző ellen
Privátkopó 2026. 08. 12. 12:02:00

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat egy műkorcsolya-edző ellen, aki az eredményességet egyes gyermekek fejlődése és egészsége elé helyezte, őket pszichésen, olykor fizikailag is bántalmazta - írja az ügyészség, amely a vádlottat nem nevezte meg, de egyértelműen Gór-Sebestyén Júlia műkorcsolyaedzőről van szó, akit februárban „három rendbeli kiskorú veszélyeztetése” miatt hallgatott ki a rendőrség gyanúsítottként.



Az ügyészség közleménye szerint a vádlott, vagyis Gór-Sebestyén Júlia „kiemelt elvárásokkal és szigorral végezte a munkáját, ez a hozzáállás azonban az idő előrehaladtával még erőteljesebbé vált”. Úgy fogalmaznak, hogy „egy idő után figyelmen kívül hagyta a gyermekek életkorából adódó alapvető testi és érzelmi igények elsőbbségét”, és „az eredményességnek rendelt alá mindent, emiatt a gyermekek érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztető, elfogadhatatlan módszereket alkalmazott”.

A sajtóközleményben azt írják, hogy kapcsolata a gyerekekkel „a kezdeti harmonikus edző-versenyző kapcsolatot követően rideggé, agresszívvá vált”. Ha nem érték el a kívánt versenyeredményt vagy az edzéseken nem az elvárásainak megfelelően teljesítettek, akkor enyhébb módon fizikailag bántalmazta, valamint lelkileg - gyakran más személyek, elsősorban sportolótársaik előtt - megalázta a gyerekeket.

A vád szerint Gór-Sebestyén Júlia trágár módon kiabált velük, volt, aki felé élvédőt és fém kulacsot is hajított. Előfordult, hogy arcon ütött gyereket, illetve edzőtáborban drasztikus ételmegvonást is alkalmazott, amikor a versenyző testsúlyát csökkenteni akarta.

Az ügyészség szerint ezzel „elhidegülést, szorongást, és önértékelési zavarokat is kiváltott”, amivel három gyerek fizikai-érzelmi-erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

Áprilisban Gór-Sebestyén Júlia korábbi tanítványa, Zsembery Katinka egy Facebook-posztban írt arról, hogy bár három évs kora óta ugyanabban az egyesületben korcsolyázott, 11 év után edzőt váltott. „Ekkor léptem ki először abból a sikerre ítélt, de végül számomra mérgezővé vált buborékból, amiben szó szerint felnőttem. Ekkor tekintettem vissza az előző évtizedemre... és leesett. Ez nem volt normális. Ennek nem így kellett volna történnie. Ezt a sportot semmiképpen nem akartam abbahagyni, új edzőknél folytattam a korcsolyázást. Boldogan vettem részt junior Grand Prix-n, EYOF-on és két Európa-bajnokságon. De miközben nap mint nap dolgoztam a korcsolyatudásomon, rengeteg energiámat és időmet vette el a múltammal való belső harc. Az éveken keresztül átélt fizikai és mentális bántalmazás terhe.”

Zsembery leírta, hogy korábban az egyik szülő is panaszt nyújtott be az edzőre, eleinte pedig senki sem akart az ügy mellé állni. „Hazugságnak lett beállítva az összes túlkapás, manipuláció, és mindaz a fizikai és mentális bántalmazás, amit egy évtized alatt láttam és átéltem. Azon gondolkodtam, meddig kell elmenni és nyilvánosság elé hozni azokat a traumatikus, megalázó és sértő dolgokat, amik a hosszú évek alatt történtek velem és gyerektársaimmal, hogy valami végre történjen?”

„Tudom, hogy sokaknak nehezen hihető, amiről most beszélek. Igaza van azoknak, akik a húsz évvel ezelőtti Sebestyén Júlia Európa-bajnokra úgy emlékeznek, mint rendkívüli sportolóra, szimpatikus emberre, példaképre, akiért hajnalban bekapcsolták a tv-t és együtt szurkolt az egész ország. De az is igaz, hogy az a bajnok ugyanaz az edző, aki több gyerekkel is úgy bánt, mint velem. Erőszakkal, megfélemlítéssel, és megalázóan.”

A 18 éves versenyző azzal zárta sorait, hogy csak igazságot szeretne. „Azt szeretném, hogy nekünk és mindazoknak, akik gyermekbántalmazáson estek keresztül, tudják, hogy van értelme fölvállalni a nehéz ügyeket. A műkorcsolya világában pedig szeretném, ha minél több olyan edző lenne, aki egészséges szigorral tudná felnevelni sportolóit.”

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolta meg Gór-Sebestyén Júliát vádiratában. Az ügyészség vele szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, és azt, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a vádlottat a kiskorúakat érintő foglalkozás gyakorlásától.

 
Top cikkek
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Külföldi nincstelenek nevére íratta a cégeit, majd bűnös tevékenységet (is) folytató autósvállalkozás hátterében húzódott meg a milliárdos fitneszterem-hálózatot üzemeltető Szlifka Szilárd
Autókkal kereskedik és vendéglátóhelyeket „védelmez” Siófokon a kivégzett maffiafőnök egykori alvezére - Eilmess Tibornak olimpiai bajnok birkózóval és energolos olajbűnözővel is voltak közös cégei
A Kálvária Residence kálváriája: 5 éve késik a lakások használatba adása - az építtető magyarázata: covid, háborús helyzet
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat