Ma: 2025.12.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Halálra vert egy 59 éves férfit egy 19 éves fiatalember Miskolcon
Privátkopó 2025. 12. 01. 7:35:00

A rendőrök egy órán belül elfogták azt a fiatal férfit, aki a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta egy ismerősét Miskolcon, hogy a helyszínen elhunyt.



Lakossági bejelentés alapján jelentek meg a járőrök 2025. november 29-én, 22 óra után, a Miskolc, Feszty Árpád úton, ahol az úttesten fekve, holtan találtak egy - akkor még - ismeretlen férfit.

A férfin friss sérülések voltak, így a rendőrök azonnal megkezdték a környék átvizsgálását, információk, adatok beszerzését, amely rövid időn belül eredménnyel is járt. A helyszíntől már több száz méterre egy 19 éves fiatalembert állítottak meg és igazoltattak, aki elismerte, hogy ő bántalmazta az elhunyt - 59 éves - férfit.

A rendőr-főkapitányságra előállított gyanúsított hajnali kihallgatása során elmondta, hogy az éjszaka során ismerősével az utcán italoztak, közben vita alakult ki közöttük, ezért összeverekedtek és ennek során bántalmazta őt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat