Ma: 2026.02.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
9 éve rabolt, most kattant a bilincs a csuklóján
Privátkopó 2026. 02. 27. 4:16:00

A Pest vármegyei nyomozók a napokban fogták el azt az 56 éves férfit, aki egy bűnbanda utolsó tagjaként még bujkált a hatóság elől.



B. Péter a gyanú szerint három társával követte el a bűncselekményt 2016 augusztusában. Egy jómódú, biatorbágyi házaspárnál jelentek meg azzal a szándékkal, hogy elvegyék az értékeiket. Csuklyát húztak a fejükre, és erőszakkal hatoltak be a házba. Gyorskötözővel kötötték össze a nő kezét és lábát, a férfi kezét pedig hátrabilincselték, majd egy tárggyal fejbe vágták. Ezután közölték, hogy ők rendőrök, és azzal fenyegették meg a sértetteket, hogy ha nem adják át nekik az értékeiket, akkor kábítószert szórnak szét a lakásban, és börtönbe juttatják őket.

A férfi a fenyegetés hatására ékszereket, órákat és pénzt adott át közel 71 millió forint értékben a rablóknak, akik - mielőtt elhagyták volna a házat - a pár féléves gyermekét a nő ölébe tették.

Pest megyében több, úgynevezett kötözős rablást követtek el 2015 és 2017 között. Az ezek kapcsán folytatott eljárásokban a banda három tagját már jogerősen szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

A nyomozás során kiderült, hogy a pécsi B. Péter is részt vett a biatorbágyi rablásban. A Pest vármegyei zsaruk a baranyai Mecsek Közterületi és Támogató Alosztály segítségével fogták el a férfit a napokban. Gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

 
Top cikkek
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Külföldi nincstelenek nevére íratta a cégeit, majd bűnös tevékenységet (is) folytató autósvállalkozás hátterében húzódott meg a milliárdos fitneszterem-hálózatot üzemeltető Szlifka Szilárd
Autókkal kereskedik és vendéglátóhelyeket „védelmez” Siófokon a kivégzett maffiafőnök egykori alvezére - Eilmess Tibornak olimpiai bajnok birkózóval és energolos olajbűnözővel is voltak közös cégei
A Kálvária Residence kálváriája: 5 éve késik a lakások használatba adása - az építtető magyarázata: covid, háborús helyzet
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat