Ma: 2026.04.09. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Még csak 13 éves, de már lelkesen rabolgat
Privatkopo.info 2021. 10. 19. 8:03:00

A vádirat szerint a 13 éves fiú 2019 decemberében egy Budapest XXI. kerületi buszmegállóban odalépett két, szintén 14 éven aluli fiúhoz, majd az egyikükbe belekötött azzal a valótlan állítással, hogy a fiú a vádlott édesanyját szidalmazta. A fiatalkorú vádlott egy késsel meg is fenyegette a sértettet.



A vádlott 2020 januárjában, egy XXI. kerületi bevásárlóközpontban ismét találkozott másik két fiúval, akik a korábbi eset miatt féltek tőle. A fiatalkorú kihívta őket a bevásárlóközpontból, majd a mellette lévő egyik épület falához állította a két sértettet, egyiküket bántalmazta is, majd pénzt vett el tőlük. A támadó az egyik sértett mobiltelefonját is elvette, azt azonban a sértett vissza tudta szerezni. A vádlott ezután elhagyta a helyszínt, előtte azonban még közölte a sértettekkel, hogy legközelebb ismét elveszi a pénzüket.

A  csepeli nyomozók felderítették az ügyet és gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalkorút. A vádlott életkora miatt kirendelt szakértők megállapították, hogy a fiatal beszámítható és rendelkezik a bűncselekmény felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege vádat emelt a fiú ellen két rendbeli rablás bűntette miatt és indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki vele szemben javítóintézeti nevelést.

(Fotó: illusztráció)

 
Top cikkek
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Külföldi nincstelenek nevére íratta a cégeit, majd bűnös tevékenységet (is) folytató autósvállalkozás hátterében húzódott meg a milliárdos fitneszterem-hálózatot üzemeltető Szlifka Szilárd
Autókkal kereskedik és vendéglátóhelyeket „védelmez” Siófokon a kivégzett maffiafőnök egykori alvezére - Eilmess Tibornak olimpiai bajnok birkózóval és energolos olajbűnözővel is voltak közös cégei
A Kálvária Residence kálváriája: 5 éve késik a lakások használatba adása - az építtető magyarázata: covid, háborús helyzet
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat