A Tolna Vármegyei Főügyészség indítványára a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak az 53 éves férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint megölte az 57 éves élettársát.
A gyanúsított és élettársa közös háztartásban éltek. A férfi hétfőt megelőzően az otthonukban bántalmazta a sértettet, aki az elszenvedett sérülések miatt az életét vesztette. A gyanúsított a sértett holttestét zsákba tette, majd egy kiszáradt kútba dobta és mésszel fedte be. A sértett eltűnése miatt az ismerősei bejelentést tettek a rendőrségre. Az április 27-én tartott rendőri ellenőrzés során találták meg a nő holttestét.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a férfit emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, amely bűncselekményt a törvény 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
A bűncselekmény jellegére, a nyomozás érdekeire, valamint a gyanúsított személyi körülményeire is figyelemmel a főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel álláspontja szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedésnek mind az általános, mind a különös feltételei is fennállnak.
A járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adva 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. |