Késsel fenyegette a rendőrségi épület fegyveres biztonsági őrét az a zavartan viselkedő nő, akit a készenléti rendőrök fogtak el. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kell felelnie. Jelenleg pszichiátrián kezelik.
Szeptember 5-én. délután a Készenléti Rendőrség szegedi osztályának két járőre a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjának rádióforgalmazását hallva indult a főkapitánysághoz. Az ügyeletes tájékoztatása szerint ugyanis egy, az épületbe lépő civil személy késsel fenyegette a fegyveres biztonsági őrt.
Amikor a készenléti rendőrök odaértek a forgóajtós bejárathoz, egyből észrevették a nőt. Miután felszólították, hogy menjen ki az épületből, annak ugyan eleget tett, de idegesen kezét továbbra is piros vállpántos táskájában tartotta. Amikor kérték, hogy vegye ki a kezét, látták, hogy egy kést szorongat, és nem akarja elengedni. Ekkor az egyik intézkedő elővett egy Taser X2 sokkolót és a nőre irányította, mire ő nevetve közölte, hogy nyugodtan használják vele szemben. Többször felszólították, hogy dobja el a kést, de nem engedte el.
Amikor erősítésként több készenléti rendőr érkezett a helyszínre, a nő már megadónak bizonyult. Sokadik felszólításra végül eldobta a kést, ekkor elfogták és megbilincselték.
A 30 éves szegedi nő végig zavart volt az intézkedés alatt is. Kiderült, hogy a fegyveres biztonsági őrnek korábban azt mondta, hogy szeretné, ha a rendőrök börtönbe vinnék, mert fél, hogy rátámad valamelyik családtagjára, de ha kell, akkor rendőrre is. Édesanyjától azt is megtudták, hogy indulásakor már otthon azt mondta, hogy „megszúr egy rendőrt”.
A járőrök kórházba szállították a feszült állapotban lévő nőt, akit az egészségügyiek a pszichiátrián helyeztek el, és megfigyelés alatt tartják.
Az elkövetővel szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult ellene eljárás. |