Ma: 2025.10.04.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Ököllel ütötte és megrugdosta az apját az utcán
Privátkopó 2025. 10. 03. 11:26:00

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 30 éves újpesti férfival szemben, aki az utcán súlyosan bántalmazta az édesapját.



A vádirat szerint a férfi együtt élt apjával az újpesti lakásukban. A kapcsolatuk régóta feszültséggel volt terhelt és a konfliktusaik gyakran veszekedéssé fajultak. Ez történt 2022 augusztusának egyik délutánján is, amikor az apa és a fia a lakásukban ismételten szóváltásba kerültek. A vitát lezárva a fiú kiment az utcára és ott egy kővel betörte az apja gépkocsijának szélvédőjét, majd amikor el akarta hagyni a helyszínt észrevette, hogy az apja kijött utána.

Ekkor a fiú visszafordult, és dulakodást követően őt háromszor ököllel megütötte, majd az eleső és kezével védekező apját a fején és a karján is megrúgta. Végül a konfliktusnak az vetett véget, hogy egy autó megállt és az utasok segítséget nyújtottak a bántalmazott férfinak, ezalatt a fiú a helyszínről elmenekült.

Az apa számos sérülést szenvedett, az életveszélyes sérülés elmaradása csak a védekezésnek és a beavatkozóknak volt köszönhető.

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a szabadlábon védekező férfi ellen, amelyben azt indítványozta, hogy a bíróság vele szemben börtönbüntetést szabjon ki.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat