Ma: 2025.06.01.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Négytagú banda tartott fogva egy 89 éves asszonyt, miközben eladták az óbudai paneljét
Privátkopó 2025. 05. 14. 12:43:00

Elfogtak négy embert, akik fogva tartottak egy asszonyt, és eladták az óbudai lakását - közölte a Rendészeti Államtitkárság.



A 89 éves, becsapott áldozat Budapest III. kerületi panellakása 60 millió forintért cserélt gazdát, a négy elkövető elvette a lakás árának nagy részét, a nőt pedig addig tartotta egy budakalászi ingatlanban szoros felügyelet alatt, amíg a maradékra is ráteheti a kezét.

Az idős nőt a rendőrség eltűnés miatt kezdte keresni, amikor egy gyanús autóban megtalálták őt és a négyből két csalót. A négyes harmadik tagja feladta magát, míg a negyedik, szökésben lévő társukat másnap fogták el a rendőrök, egy zuglói ház kertjében álló tároló mögött bujkált. A hatóság 45 millió forintot zárolt, a hiányzó pénzt még keresik.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat