A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folyamatban lévő ügyben két nap alatt bíróság elé állította az őrizetben lévő brit állampolgár elkövetőt. A nő az intézkedésnek folyamatosan ellenszegült, és a rendőrökre támadt.
A megalapozott gyanú szerint 2026. március 17-én, éjfél után, egy budapesti szórakozóhely telefonos bejelentése alapján rendőrök érkeztek a vendéglátó egységbe, mivel az ittas külföldi vendég nem volt hajlandó önként távozni.
A fiatal nő a rendőrök többszöri felszólítására sem igazolta magát, és a biztonsági őröket szidalmazva próbált a szórakozóhelyre visszamenni. A gyanúsított nem hagyta abba a kiabálást, és mivel ütő mozdulatokat tett a rendőrök felé, ezért elő akarták állítani. Eközben a külföldi elkövető az egyik rendőr combját kétszer megrúgta, majd az autóban megpróbálta megütni a másik rendőrt.
A rendőrkapitányságra érkezve a nő nem hagyott fel agresszív, ellenszegülő viselkedésével, és a másik járőr lábát megrúgta. Ezt követően megpróbálta kiszabadítani kezét a bilincsből, majd meglökte az intézkedő rendőrt, és a lábába belerúgott. A további bántalmazás megelőzése érdekében a nő kezét végül ismét hátrabilincselték.
A brit állampolgár elkövetőt a nyomozó ügyészek őrizetbe vették és hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt követően az ügyészek az összes szükséges nyomozati cselekményt elvégezték és soron kívül, két nap alatt bíróság elé állították a gyanúsítottat.
(Fotó: illusztráció) |