A Heves Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a férfi dühében többször mellkason és hason szúrta az apját.
A vádirat szerint 2024 októberében a vádlott közösen iszogatott és beszélgetett az apjával az otthonukban, ahol a vádlott barátnője is jelen volt. A beszélgetés közben a sértett átkarolta a barátnő derekát, amit a vádlott túlzott közeledésnek tartott, és indulatos lett. A fiú kiküldte a barátnőjét, majd dühében az apját szidalmazni kezdte, és egy 19 cm pengéjű késsel rátámadt. A vádlott az ágyon ülő apját hatszor mellkason és hason szúrta. A szúrások után a férfi felhagyott a bántalmazással, így az áldozat ki tudta hívni a mentőt.
Az életveszélyes állapot elhárítása érdekében a sértettet megműtötték, majd később elbocsátották a kórházból. Az apa azonban pár hónappal később elhunyt, halálának közvetett oka a vádlott bántalmazása volt.
A Heves Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben. A vádhatóság - amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét - 9 év szabadságvesztés és 9 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. |