A BRFK Soroksári Rendőrőrs munkatársai augusztus 6-án szervezett akciót tartottak a Budapest XXIII. kerületi Hősök terén és környékén a kábítószer-fogyasztók kiszűrése érdekében.
A rendőrök az esti órákban felfigyeltek egy nőre és egy fiatal férfira, akik bementek egy Táncsics Mihály utcai ingatlanba, majd néhány perccel később távoztak onnan. Mivel bűnügyi információ merült fel arról, hogy az ingatlanban kábítószerrel kereskedhetnek, a párost nem sokkal később intézkedés alá vonták.
Ruházatuk átvizsgálásakor kristályos kábítószergyanús anyagot, valamint annak fogyasztásához szükséges eszközöket találtak náluk, amit az intézkedést megelőzően alig tíz perccel korábban vásároltak az ingatlanban, és a rendelkezésre álló adatok szerint rendszeresen jutottak hozzá kristály néven ismert szerhez ugyanattól a férfitól.
A nyomozás adatai szerint K. Ferenc hosszú ideje, rendszeresen értékesíthetett kábítószert Budapesten, főként XXIII. kerületi tartózkodási helyein, többek között a lebukott párosnak is.
Az 52 éves K. Ferencet a rendőrök elfogták és előállították, majd kábítószer-kereskedelem bűntettének a megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
A két vásárlót - külön eljárásban - kábítószer birtoklása vétségének a megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, ők szabadlábon védekeznek. |