Szlifka Szilárd sikeres vállalkozó, cégei Magyarország egyik legnagyobb fitneszterem-hálózatát üzemeltetik. A társaságok együttes nettó árbevétele 2024-ben mintegy 1 milliárd 800 millió forint volt. Sokan találgatják, milyen pénzügyi forrásból sikerült az 50 éves üzletembernek kiépítenie a több tucat nívós edzőteremből álló láncolatot. A Privátkopó ennek járt utána.
Szlifka Szilárd márkanév a fitnesz világában, egy olyan edzőterem-hálózatot (például F5 Fitness) alakított ki, amely piacvezetőnek mondható az iparágban. Olvasói jelzés alapján a bűnügyi portál megpróbálta feltárni, milyen pénzügyi alapokra építkezhetett a siófoki - korábban Budapest XVII. kerületében élő - üzletember. A cikk elkészítését számos, informátorokkal folytatott háttérbeszélgetés előzte meg, amelyek segítséget nyújtottak a férfi pályaképének megrajzolásához.
Szlifka vállalkozói tevékenységében a mérföldkövet a Sport Car Centrum autókereskedés jelenthette. A lap munkatársainak három olyan informátorral sikerült beszélnie, akik hosszú ideje tevékenykednek az autókereskedelemben. Egybehangzó állításuk szerint a Sport Car Centrumot üzemeltető Best Sport Kft. mögött Szlifka állt, ám a cégnyilvántartásban tulajdonos-ügyvezetőként Lendvai Róbert neve szerepelt. „Lendvai stróman volt, ez egyértelmű, ténylegesen Szilárd irányította a dolgokat, Lendvai, aki Szilárddal kb. egykorú, csak a nevét adta hozzá. Szlifkát úgy hívták abban az időben autókereskedő berkekben, hogy „sportcaros Szilárd” - magyarázta egyikük, amit a másik két informátor is megerősített. „Lendvainak volt egy másik autókereskedő cége is (a Moov e Rent Kft., amely 2016 és 2018 között működött, és a székhelye megegyezett a Best Sport Kft. telephelyével - a szerk.), amit az akkori párjával, Szluka Mónikával csináltak, de az kft. csak pár millió forintnyi bevételt termelt évente, rövid időn belül fel is számolták. Lendvainak nem volt gógyija az autókereskedelemhez, ő egy rém egyszerű emberke”.
Az informátorok elmondása szerint a budapesti autókereskedők körében közszájon forgott, hogy a Sport Car Centrum emberei törvénybe ütköző dolgokban is közreműködhettek. „Szép számban törtek autókat - szándékosan - a fiúk, a károkért kifizetett biztosítási pénzeket pedig szépen eltették. Százmilliókat is zsebre vághattak a biztosítási csalásokból. A másik illegális bevételi forrásuk a Németországban bérelt, majd Magyarországon „ellopott” drága verdák voltak. A külföldi bérbeadó megkapta a pénzt a biztosítótól az eltűnt autókért, a sportcarosok meg eladták bontóknak, alkatrésznek a kocsikat. Megvoltak a bejáratott bontós kapcsolataik. Ezzel a módszerrel is nagyon súlyos pénzeket kereshettek” - mesélte a Privátkopó egyik forrása.

A Privátkopó értesülése szerint Szlifka baráti kapcsolatot ápolt azzal a Molnár Richárddal, aki 2017 májusában okozott két halálos áldozatot követelő balesetet Budapesten, a Dózsa György úton. A korábban erőszakos bűncselekményekért szabadságvesztésre ítélt, drogfogyasztó- és terjesztő Molnárt 3 év és 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, 2022. május 5-én a büntetés-végrehajtási intézetben hunyt el. „Ricsinek volt egy németországi cége, azon keresztül hozott Magyarországra - tartós bérleti szerződésekkel - luxusautókat, amelyek közül legalább 8-10 eltűnt, állítólag ellopták. Akkoriban az a szóbeszéd terjedt, hogy a kocsikat a sportcaros srácok vitték a bontóba” - jegyezte meg a portál „súgóinak” egyike.
A cégnyilvántartás szerint a vállalkozónak jelenleg két, autókölcsönzéssel foglalkozó társasága van: a 2018-ban alapított Flamingó Rent Kft. (2024-ben mindössze 8 millió forint nettó árbevételt könyvelhetett el), valamint az ugyancsak 2018 óta létező Ady Gold Rent Kft. (2024-ben 27 millió forint nettó árbevételt termelt). Az első próbálkozása, a 2008-ban - személygépjármű kereskedelem főtevékenységgel - bejegyzett KUSZI CAR Kft. nem lett sikertörténet, a cégbíróság fizetésképtelenség miatt felszámoltatta. Mindössze 2 évet élt.
Szlifka Szilárd a lap megkeresésére - e-mailben - azt közölte, hogy „Nekem az Önök által leírt cselekményekhez, eseményekhez, amennyiben ezek valósak, és megtörténtek, semmi közöm nincs, és nem is volt, és tudomással sem bírtam azokról. Illetve a kérdésekben feltett személyekhez (Lendvai Róberthez és Szluka Mónikához - a szerk.) semmilyen kötődésem nincsen, valamint vállalkozásaikhoz sem (és nem is volt). Lendvai úr évekkel ezelőtt egyik cégtől, amiben tulajdonos voltam (vagyok), bérelt egy telephelyet, de ezt a szerződést 3-4 éve felmondtuk.”
A Szlifka által említett telephely egy Budapest XVII. kerület, Táncsics Mihály úti ingatlan, amely 2014 és 2021 között a Best Sport Kft. telephelye volt, itt működött közel 7 évig a Sport Car Centrum autókereskedés és autókölcsönző. Az üzletember azt állítja, hogy sem a Best Sport Kft. névleges tulajdonosához, Lendvai Róberthez, sem a társaság által üzemeltetett autókereskedéshez nem volt kötődése.
Lendvainak és Szlifkának is Bartos Géza könyvel(t)
A vállalkozó ezen kijelentését némileg árnyalja, hogy a Lendvai neve alatt futott Moov e Rent Kft., valamint a Best Sport Kft. (Sport Car Centrum) könyvelője ugyanaz a Bartos Géza volt, aki évek óta könyveli a Szlifka érdekkörébe tartozó Fitness Five and Gym Kft., a Lulufitt Five Kft., az OVERLORD 999 Kft., a Social Fitness Kft., illetve a Szebifitt Five Kft. bevételi és kiadási bizonylatait. Persze, ez akár lehet a véletlen műve is - még ha kevés is az esély rá.
A Best Sport Kft. 2018-ban nettó 800 millió, 2019-ben nettó 1 milliárd, 2020-ban nettó 1 milliárd 400 millió, 2021-ben nettó 1 milliárd 600 millió, 2022-ben nettó 2 milliárd 300 millió, míg 2023-ban nettó 2 milliárd 500 millió forint árbevételt produkált (kerekített összegek). A Privátkopó informátorai ezzel kapcsolatban azt mondták, „teljesen kizárt, hogy ezeket az eredményeket Lendvainak köszönhetően érte el a cég, Szlifka volt az ész, és ő kellően rafinált is”.
2025. július végén a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága elrendelte a Sport Car Centrumot üzemeltető, 2 évvel korábban még 2 milliárd 500 millió forint nettő árbevételt elkönyvelő, NAV és közjegyzői végrehajtásokkal terhelt Best Sport Kft. felszámolását.
A siófoki fitnesztermes nagyvállalkozó karrierjére árnyékot vethetnek azok a 2010-es években történt „cégeladások”, amelyek felvethetik annak gyanúját, hogy nem tiszta körülmények között vált meg három, „kényelmetlenné” vált kft.-jétől.
2009. április 29-én Ionut-Constantin Bistran aradi lakosra íratta a GP-IMMO Kft.-ben lévő üzletrészét. A cég utoljára 2007-ben készített éves mérleget, 2008-tól kezdődően nem folytatott gazdasági tevékenységet, a társaságot a cégbíróság később kényszertörölte.
Szudóczki nevére 8, míg Faludi nevére 13 rottyon lévő céget írattak, amelyek kivétel nélkül kényszertörléssel vagy felszámolással szűntek meg
2012. december 12-én Szudóczki Sándor bócsai és Faludi Róbert budapesti lakosra íratta az F99 Kft.-ben lévő üzletrészét. A cég utoljára 2011-ben készített éves mérleget, 2012-től kezdődően nem folytatott gazdasági tevékenységet, a társaságot a cégbíróság később kényszertörölte. A cégnyilvántartás szerint Szudóczki és Faludi az évek során számos (előbbi összesen 8, utóbbi 13 - a szerk.), a tulajdonosok számára „nyűggé” vált, kiürített, tényleges tevékenységet nem folytató vállalkozást vett a nevére, amelyek egytől egyig kényszertörlésre vagy felszámolásra kerültek. A nevezettek nagyüzemben űzték az úgynevezett „cégelborítási ipart”.
Az ukrajnai Trebuhivba is eljutott a hír: Szlifka Szilárd agonizáló vállalkozása eladó
2016. május 18-án az ukrán Khvust Larysa-ra íratta (Szlifka Zsófiával egyetemben) a HOME-SPORT Kft.-ben lévő üzletrészét. A cég utoljára 2015-ben készített éves mérleget, 2016-tól kezdődően nem folytatott gazdasági tevékenységet, a társaságot a cégbíróság később kényszertörölte. A hölgy egy Kijev melletti kisközségben élt és összesen 3 céget „vásárolt” Magyarországon, mindegyik kényszertörlésre került.
Kérdéseinkre - hogyan került kapcsolatba a vevőkkel; ki keresett meg kit a cégadásvételek ügyében; mi lehetett vonzó az úgynevezett „vevők” számára olyan cégekben, amelyek akkor már hosszabb ideje nem működtek - Szlifka a következőt válaszolta: „Tízen évvel ezelőtt kötött üzletek mindegyikére nem emlékszem részletesen. A felsorolt cégeknek nem volt semmilyen tartozása eladáskor, értékesítésük után pedig semmilyen ráhatásom nem volt a társaságokra, így azok sorsával nem foglalkozom és foglalkoztam. A vevők üzleti megfontolásból, saját akaratukból vásároltak.”
Itt fontos megjegyezni, hogy az akvizíciókat követően mindhárom társaság teljes könyvelési anyaga „eltűnt”, az adóhivatal és a cégbíróság számára elérhetetlenné váltak az új ügyvezetők, tulajdonosok.
Szlifka 50. születésnapi partiján Győzike volt az úgynevezett sztárvendég
Nézzük az „eladó” által említett „üzleti megfontolást”! A román „vevő” egyetlen percet sem működtette a GP-IMMO Kft.-t, áfa bevallást soha nem nyújtott be a NAV-nak, éves mérleget nem készített. A magyar profi „cégelborítók” (Szudóczki Sándor és Faludi Róbert) ugyancsak annyira „megfontolták” üzleti szempontból a cégvételt, hogy egyetlen pillanatig sem működtették az általuk „megvásárolt” F99 Kft.-t, , áfa bevallást soha nem nyújtottak be a NAV-nak, éves mérleget nem készítettek. A Kijev melletti településen éldegélő, és onnan Szlifka cégeladási szándékát megneszelő Khvust Larysa szintén nem bíbelődött új szerzeményével - ahogy a másik kettő magyarországi cégével sem -, egyetlen szempillantás erejéig sem üzemeltette azt, áfa bevallást soha nem nyújtott be a NAV-nak, éves mérleget nem készített.
Úgy tűnik, a „vevők” nem eléggé „fontolták meg” a cégszerzéseket. Az sem kizárt, hogy az adásvételek nem valós szándékot tükröztek az „eladó” és a „vevők” részéről. Ugyanis a feleslegessé vált, rendezett hátterű vállalkozást végelszámolással is meg lehet szüntetni, ez a gyakoribb, igaz, hogy ebben az esetben olyan dolgokkal is szembesülhet a végelszámoló, amikkel nem kéne… Szlifka három esetben nem a végelszámolást választotta. Feltehetően nem véletlenül.
A Privátkopó bűnügyi portál megnézte Szlifka jelenlegi cégeinek 2024. évi mérlegeit (a 2025. évre vonatkozó beszámolókat májusban kell közzétenni - a szerk.).
Swim and Fitt Sport Kft.
Nettó árbevétel: 107 290 000 Ft.
Állományi létszám: 6 fő (szellemi)
Bérköltség: 15 914 000 Ft.
F5GYM Kft.
Nettó árbevétel: 314 110 000 Ft.
Állományi létszám: 11 fő (szellemi)
Személyi jellegű ráfordítás bruttó (munkáltatót terhelő járulékokkal): 40 426 000 Ft.
Fitness Five and Gym Kft.
Nettó árbevétel: 168 350 000 Ft.
Állományi létszám: 12 fő (szellemi)
Személyi jellegű ráfordítás bruttó (munkáltatót terhelő járulékokkal): 42 785 000 Ft.
Lulufitt Five Kft.
Nettó árbevétel: 226 550 000 Ft.
Állományi létszám: 11 fő (szellemi)
Személyi jellegű ráfordítás bruttó (munkáltatót terhelő járulékokkal): 38 585 000 Ft.
OVERLORD 999 Kft.
Nettó árbevétel: 179 660 000 Ft.
Állományi létszám: 6 fő (szellemi)
Személyi jellegű ráfordítás bruttó (munkáltatót terhelő járulékokkal): 16 948 000 Ft.
Social Fitness Kft.
Nettó árbevétel: 217 170 000 Ft.
Állományi létszám: 10 fő (szellemi)
Személyi jellegű ráfordítás bruttó (munkáltatót terhelő járulékokkal): 51 122 000 Ft.
Szebifitt Five Kft.
Nettó árbevétel: 404 470 000 Ft.
Állományi létszám: 10 fő (szellemi)
Személyi jellegű ráfordítás bruttó (munkáltatót terhelő járulékokkal): 44 333 000 Ft.
F5 City Fitness Center Kft.
Nettó árbevétel: 148 430 000 Ft.
Állományi létszám: 7 fő (szellemi)
Személyi jellegű ráfordítás bruttó (munkáltatót terhelő járulékokkal): 16 407 000 Ft.
Szlifka szerint a fitnesztermeket a törvényeknek megfelelően üzemeltetik
Az adatokat megvizsgálva, ami rögtön szembeötlő: a „nyomott” munkabérek. Nehezen elképzelhető, hogy menő fitnesztermekben - átlagosan, egy főre vetítve - havi nettó 240-280 ezer forintokat keressenek az alkalmazottak. Ezeknél az összegeknél a vidéki ételkifőzdék és zöldségesek dolgozói is többet visznek haza. A Privátkopó szerkesztőségéhez korábban olyan információ jutott el, amely szerint Szlifka edzőtermes cégeinél nem minden bevételt (egy vagy több alkalmas jegyek, illetve havi bérletek árai) üthetnek be a pénztárgépbe, valamint, hogy az alkalmazottaknak a bejelentett, utalással folyósított munkabért úgynevezett „borítékos pénzzel” egészíhetik ki, amelyek után sem adót, sem járulékot nem fizetnek.
A pénzügyeket firtató felvetésre a siófoki üzletember így reagált:
„A fitnesztermek vonatkozásában - amelyek törvényesen lettek létesítve, és azóta törvényesen vannak üzemeltetve - nem gondolom, hogy bármilyen információt kellene önöknek szolgáltatnom, hiszen az összes cégünk nyilvánosan megtekinthető az Opten felületén.”
Z. Á. - M. Z.
(A folytatásban Szlifka cimborája, Eilmess Tibor siófoki autókereskedő regényes életútja kerül terítékre.) |