Ma: 2026.01.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Az igazságügyi miniszter állításával szemben már 15 kiskorú sértettje van a Szőlő utcai botránynak
Privátkopó 2026. 01. 13. 11:58:00

Ahhoz képest, hogy Tuzson Bence igazságügyi miniszter néhány hónapja a minisztériumi vizsgálat végén közölte, a Szőlő utcai ügyben nincs kiskorú érintett, a legfőbb ügyész válaszából kiderült: „az ügyben a regionális nyomozó ügyészség eddig 15 kiskorú sértettet azonosított. A sérelmükre különböző bűncselekmények megalapozott gyanúja merült fel: szexuális bűncselekmények, közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás, kiskorú veszélyeztetése, illetve testi sértés.”



Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész a DK-s Arató Gergely írásbeli kérdésére válaszolt. Emlékeztetett, hogy a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját, Juhász Péter Pált december közepén szexuális visszaéléssel, gyermekprostitúció kihasználásával és 18 év alatti fiatal sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal is meggyanúsította az ügyészség.

Az ügy feltárására létrehozott nyomozócsoport az is vizsgálja, hogy Juhásszal vagy mással megosztottak-e jogellenesen információt a büntetőeljárásról, és azt is, hogy a korábban tett jelzések során a hatóságok részéről történt-e mulasztás, és ha igen, megállapítható-e bűncselekmény gyanúja.

                            Juhász élettársa is prostituáltként kezdte

A legfőbb ügyész szerint a rendelkezésre álló és már feldolgozott bizonyítékok alapján a prostitúciós tevékenységet végzőknek nem volt ügyféllistájuk, de ezt még vizsgálják. Azt nem tudja, mikor fejezik be a nyomozást.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat