Három tűzoltóság energetikai felújítására kiírt közbeszerzést nyert el a Windcollector Magyarország Kft. Jelenleg mindhárom projekt áll. A Privátkopó bűnügyi portál információja szerint azért, mert a cég nem tudja finanszírozni a kivitelezések befejező fázisát. A társaság ügyvezetője, dr. Doór Zoltán viszont azt állítja, a zord időjárás az oka a munkálatok felfüggesztésének. Az egyik alvállalkozó végrehajtást kezdeményezett annak érdekében, hogy több hónapnyi várakozás után hozzájusson a mintegy 27 millió forintos kintlévőségéhez. Csakhogy nincs pénz a fővállalkozó bankszámláján…
Dr. Doór Zoltán (fotónkon) és Cseri Attila - elmondásuk alapján - üzlettársak, közös a cégük, a Windcollector Magyarország Kft. Ezt elmondják az építkezéseken is. A hivatalos cégjegyzékben ezzel szemben csak dr. Doór Zoltán szerepel, miközben társaság nevében Cseri Attila tárgyal, de azt nem igazolja, hogy ezt milyen minőségben teszi, általában arra hivatkozik, hogy „igazából övé a cég”.
Dr. Doór Zoltán a közéletben gyakran szerepel, mint a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke. A szervezet vezetőjeként kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik, így például a Belügyminisztériumban, valamint az Építési és Közlekedési Minisztériumban is.
2024-ben Business Superbrands díjat nyert a Magyar Logisztikai Egyesület.
A dr. Doór érdekeltségébe tartozó Windcollectror Magyarország Kft. három tűzoltósági épület energetikai felújítására kiírt BM OKF-KEHOP pályázatot nyert el:
- Szentendre Tűzoltóság épülete
- Budapest IX. kerület Tűzoltóság épülete
- Gödöllő Tűzoltóság épülete.
A munkák egyik beruházást érintően sem jutottak el a befejezésig, az elmúlt 1 évben fokozatosan leálltak. Ennek fő oka az alvállalkozók ki nem fizetése, akik vállalkozói díj nélkül nem akartak dolgozni. Az OKF Beruházási és Fejlesztési Osztályán projektvezetői pozícióban lévő Csizmadia Péter már többször jelezte dr. Doór Zoltánnak, amennyiben nem fejezik be a munkákat, a szerződést fel fogják bontani.
„Doórék a megbízásokat elvállalják - legtöbbször ár alatt -, a szerződés szerinti előlegeket felveszik. Alvállalkozókat alkalmaznak, akiknek az elején kisebb összegeket utalnak, majd a munkák előre haladtával csak az ígérgetések, az időhúzások maradnak, vagy egyszerűen nem elérhetőek, nem veszik fel a telefont” - magyarázta a Privátkopónak az egyik alvállalkozó cég képviselője.
Végrehajtási bejegyzések a Windcollector Magyarország Kft. cégjegyzékében
A bűnügyi portál információja szerint az építkezések azért álltak le, mert a Windcollector Magyarország Kft. nem tudta a kivitelezések befejező részét finanszírozni. Amikor az alvállalkozók próbálták keresni dr. Doór Zoltánt vagy Cseri Attilát, nem vették fel a telefont, ezért is van jelenleg végrehajtás a céggel szemben, mert a Bau Material Center Kft., amelyet hosszú hónapok óta hitegetnek, ezt megelégelte és végrehajtást kezdeményezett a mintegy 27 millió forintos kintlévősége behajtása érdekében. Úgy tudni, az Euronorm Group Hungary Kft.-nek is jelentős összeggel tartozik a Windcollector Magyarország Kft.
A cégnyilvántartás hatályos adatai szerint a Windcollector Magyarország Kft.-t érintően jelenleg két végrehajtási eljárás van érvényben.
Dr. Doór Zoltán az üggyel összefüggésben az alábbi nyilatkozatot küldte a szerkesztőségnek.
Szerkesztői megjegyzés: A Privátkopó bűnügyi portál kérdéseket küldött Csizmadia Péternek, az OKF Beruházási és Fejlesztési Osztálya projektvezetőjének, aki a megkeresésre nem reagált.
FRISSÍTÉS (2026. január 14.)
Olvasó: „Zoltánunk igyekezett tisztességesen cselekedni, csak ez nem minden esetben sikerült neki…”
„Sziasztok! Néhány adalék a Doór Zoltánról és Cseri Attiláról szóló cikketekhez.
Cseri Attila hosszú ideig Szomora Béla „problémamegoldó embere” volt, aki többnyire erőből rendezte le a vitás kérdéseket. Szomora Béla ismert név volt a budapesti éjszakában. Az alvilágban a „nagy öregek” között emlegették, több erőszakos bűncselekmény volt köthető a nevéhez. A nyolcvanas években ő is ahhoz az elit betörőcsapathoz tartozott, amelynek tagjai a kilencvenes években az olajozás kulcsfiguráivá váltak. Csak ő később kiszállt az olajbizniszből, és diszkókat nyitott szerte a városban. Szomora sok évvel ezelőtt a Kék fény című bűnügyi tévéműsorban is megmutathatta magát: egy fiktív földbérleti szerződéseken alapuló, milliárdos nagyságrendű csalásban vett részt.
Cseri most Doór Zoltán problémás ügyeit menedzseli… Nyilván ért az építőiparhoz. Nagyjából annyira, mint hajdú a harangöntéshez. :)
Doór azt írta magáról a nektek küldött levele végén, hogy „minden területen igyekeztem tisztességesen cselekedni”.
Kigyűjtöttem a cégnyilvántartásból azokat a vállalkozásokat, amelyek Doór fennhatósága alatt működtek, és - különböző összegű tartozásokat hátrahagyva - felszámolással szűntek meg.
DOóR-BAU Kft.
ügyvezető Doór Zoltán: 1995.03.27.-2010.06.26.
tulajdonos Doór Zoltán: 1995.03.27.-2014.05.08.
felszámolás kezdete: 2012.09.03.
GRÓT FAKTOR Kft.
tulajdonos Doór Zoltán: 1998.11.01.-2004.04.29.
felszámolás kezdete: 2002.11.28.
Salis-C Rt.
ügyvezető Doór Zoltán: 2002.05.31.-2005.11.18.
részvényes Doór Zoltán: 2000.10.02.-2010.12.29.
felszámolás kezdete: 2005.11.18.
SINUS Építő Kft.
ügyvezető Doór Zoltán: 2003.12.11.-2006.09.12.
tulajdonos Doór Zoltán: 2003.09.22.-2012.09.12.
felszámolás kezdete: 2006.09.12.
TM INVEST Kft.
tulajdonos Doór Zoltán: 2005.11.22.-2011.05.25
felszámolás kezdete: 2009.03.11.
A fentiekből kitűnik, elképzelhető, hogy Zoltánunk igyekezett tisztességesen cselekedni, csak ez nem minden esetben sikerült neki… :)
Azt hallani, hogy a Windcollector Magyarország Kft. gyakran kap megbízásokat a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.-től, meglehetősen gyümölcsöző kapcsolatban állnak az önkormányzati céggel, sok pénzt hoznak el onnan.
Üdv. M. L.”
(A Privátkopó bűnügyi portál felhívása: Továbbra is várjuk olvasóink beszámolóit dr. Doór Zoltán és Cseri Attila vállalkozói működésével kapcsolatban. A levélírók személyét bizalmasan kezeljük. E-mail: [email protected]) |