Ma: 2026.04.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Politikusok a pácban: vádemelés a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos korrupciós ügyben
Privátkopó 2024. 08. 22. 11:18:00

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken hét személy, köztük Horváth Csaba, Tóth Csaba, dr. Baja Ferenc és dr. Molnár Zsolt MSZP-s politikusok ellen. A vádhatóság azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a megnevezett politikusokat végrehajtandó szabadságvesztésre.



A vádirat Zuglót érintő részének lényege szerint 2016-ban a kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le. Horváth Csaba - a fővárosi közgyűlés tagjaként - és a kerület országgyűlési képviselője, Tóth Csaba a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a cég képviselőinek. A politikusok közreműködésükért a pályázat elnyerését követően, 2017 és 2019 között havi rendszerességgel 10-15 millió forintot kaptak.

2017-ben egy helyi politikus is megkereste a céget azzal, hogy nem fogja politikai befolyását a parkolási szerződés ellenében érvényesíteni, amiért cserébe több alkalommal 2-3 millió forintot vett át a vállalkozás képviselőjétől. A cég a vesztegetésre szánt készpénzt fiktív számlák beállításával, illetve befogadásával teremtette elő.

A vádirat szerint Újbudán a közbeszerzés elnyerését követően ugyanezen kft. végezte 2017 és 2020 között a fizetős parkolási rendszer üzemeltetését. A szerződéses jogviszony gördülékeny működése és a jóváhagyásra kerülő teljesítésigazolások problémamentes kiállítása érdekében a cég havi 4 millió forintot fizetett a Polgármesteri Hivatal egyik vezetőjének.

A gazdasági társaság képviseletében eljáró személy érdekeltségébe tartozó másik cég 2019-ben informatikai szolgáltatásokra irányuló keretszerződést kötött a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt.-vel. A vádirat szerint dr. Baja Ferenc - volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő - a cég tendernyertességének esetére 30 millió forintot kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását - a korábban betöltött pozícióiból és a meglévő politikai kapcsolataiból eredően meglévő befolyásának érvényesítésével - ne akadályozza. Később dr. Baja Ferenc egy úgynevezett szerződéses probléma elhárításáért további 7 millió forintot vett át, ezt követően további havi 2-3 millió forintot kért a közbenjárásáért.

Az ezen korrupciós megállapodásról értesülő dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő befolyására hivatkozással szintén részesedést akart az ügyletből, ezért dr. Baja Ferenc az ő részére a szerződés meg nem támadásáért 40 millió forintot kért, amely összeg a képviselőnek kifizetésre került.

A nyomozó főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a megnevezett politikusokat végrehajtandó szabadságvesztésre, tízmillió forintot meghaladó pénzbüntetésre, továbbá rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

További friss információk
Hűtlen kezelés: negyed áron lett a polgármester gyerekeié az erdő
A nyomozó ügyészség vesztegetéssel gyanúsítja Dunaújváros DK-s alpolgármesterét
Vádat emelt az ügyészség Karácsony Gergely ellen a Budapest Pride miatt
Ruszin-Szendi Romulusz egy munkáját végző újságíróval szemben lépett fel erőszakosan
Gyanúsítottként hallgatták ki az úgynevezett lombkoronasétány ügyben a volt polgármestert
 
Top cikkek
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Külföldi nincstelenek nevére íratta a cégeit, majd bűnös tevékenységet (is) folytató autósvállalkozás hátterében húzódott meg a milliárdos fitneszterem-hálózatot üzemeltető Szlifka Szilárd
Autókkal kereskedik és vendéglátóhelyeket „védelmez” Siófokon a kivégzett maffiafőnök egykori alvezére - Eilmess Tibornak olimpiai bajnok birkózóval és energolos olajbűnözővel is voltak közös cégei
A Kálvária Residence kálváriája: 5 éve késik a lakások használatba adása - az építtető magyarázata: covid, háborús helyzet
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat